Kurd milicistákat ítéltek el távollétükben Szegeden

2021.01.12. 13:40 Módosítva: 2021.01.12. 13:41

Távollétükben két év letöltendő börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy kurd házaspárt, akik korábban évekig a Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) kötelékében szolgálta – írja az MTI.

A házaspár férfi tagja 2009-ben csatlakozott önkéntesen az Európai Unió által terrorszervezetnek tekintett PKK-hoz. A vádlott logisztikai feladatokat látott el. 2014-ben áthelyezték Szíriába, ahol már az YPG (Kurd Népvédelmi Egységek, Yekiyen Parastina Gel) tagjaként végezte ugyanezt a munkát. 

Feleségét, az Iránban kurd nemzetiségűként született nőt 2010-ben, 15 évesen szervezte be a PKK, majd menekültnek álcázva átvitték Irakba, ahol feladata a harcoló csapatok női katonáinak fogadása és szállítása volt. 2014-ben szintén áthelyezték Szíriába, ahol az YPG egyenruháját viselve végzett ugyancsak logisztikai feladatokat.

A vádlottak Szíriában ismerkedtek meg, és kerültek szoros kapcsolatba. 2015 augusztusában elhatározták, hogy nem szolgálnak tovább a YPG-nél, mert szeretnének új életet kezdeni és összeházasodni.

Annak ellenére, hogy a PKK retorzióval fenyegette a távozókat, elszöktek és Irakba mentek, ahol összeházasodtak, majd embercsempészek segítségével eljutottak a magyar határhoz, ahol 2017. december 6-án a tranzitzónában menedékjogot kértek.A vádlottakat 2018. március 7-én vették őrizetbe és eljárást indítottak ellenük. 

A vádlottak a másodfokú tárgyaláson már nem kívántak részt venni. Az elsőfokú ítéletet követően, tavaly nyáron elhagyták Magyarországot, és menedékkérelmet nyújtottak be Németországban.

A táblabíróság a vádlottakat végül terrorizmus finanszírozásának bűntettében mondta ki bűnösnek.

Az ítélőtábla két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint nyolc évre kiutasította őket Magyarország területéről.

A táblabíróság ezzel lényegében az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét hagyta helyben. Joó Attila tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, a törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a vádlottak több mint ötéves szolgálatuk során tisztában voltak azzal, hogy egy a török államhatalommal szemben fegyveres harcot vívó szervezet tevékenységében vesznek részt.

A vádlottak a büntetés felének letöltését követően feltételes szabadságra bocsáthatók, és a letartóztatásban töltött idejüket beszámítva erre már most lehetőség adódik.