Letartóztatásban marad Szilágyi István gyilkosa

Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását – írja az MTI. 

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleményében emlékeztetett: a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte időskorú, elesett állapotú édesapját, akit az után is bántalmazott, hogy az a földre került.

Az idős férfi belehalt sérüléseibe.

Bizonyítottság esetén „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés” bűntette is megállapítható, és akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető – hangsúlyozták.

AZ ÜGYÉSZSÉG A SZÖKÉS, ELREJTŐZÉS ÉS A BŰNISMÉTLÉS VESZÉLYE MIATT KÉRTE A FÉRFI LETARTÓZTATÁSÁNAK MEGHOSSZABBÍTÁSÁT KÉT HÓNAPPAL, ÉS AZ INDÍTVÁNYNAK A BÍRÓSÁG HELYT ADOTT.

A gyanúsított pszichiátriai, rendszeres gyógyszeres kezelésben részesül, személyi körülményei rendezetlenek. A terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú. „Mindezen körülményeket együtt értékelve a gyanúsított személyiségjegyeiből fakadó társadalomra veszélyességével, a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés nagyságával alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne” –fogalmaztak.

Kitértek arra is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, és más ügyben is folyik ellene büntetőeljárás. A gyilkosságot a – szintén az édesapja ellen elkövetett – súlyos testi sértés bűntette miatt kiszabott, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el. A rendelkezésre álló iratok, valamint az igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény alapján a gyanúsított életvitelében bűnismétlésre hajlamosító körülmények is felmerültek.

Mindezt figyelembe véve a bíróság szerint a bűnismétlés veszélye változatlanul közeli és reális feltételezés.

A Budai Központi Kerületi Bíróság emiatt március 15-éig meghosszabbította az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását. A végzés végleges – olvasható a törvényszéki közleményben.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Mától nem nyílnak az első ajtók

Az autóbuszok és trolibuszok első részét kordonnal zárják le.

9 órája