Panaszt nyújtott be a lúgos orvos, áldozata az ítélet óta terápiára jár

Ismét, immáron másodszor is alkotmányjogi panaszt nyújtott be a „lúgos orvosként” hírhedtté vált Bene Krisztián. Egyelőre még nem tudni, hogy mikor fog dönteni az új ügyben az Alkotmánybíróság. Az ATV híradója arról számolt be, hogy az áldozat, Renner Erika a jogerős ítélet után terápiára kezdett járni, hogy feldolgozza a történteket. Így azonban, hogy az ügy ismét terítéken van, újra és újra traumatizált állapotba kerül, ami miatt a kezelést egyelőre nem lehet folytatni.

Kapcsolódó

Ismét alkotmányjogi panasszal menekülne az ítélet elől a lúgos orvos

Bene Krisztiánt 11 évi szabadságvesztésre ítélték.

Gál András, Renner jogi képviselője szerint panaszában az elkövető orvos azt kifogásolja, hogy szerinte megfosztották az érdemi felülvizsgálat jogától, mivel a Kúria az ügyben hozott utolsó, 2018 júliusi döntése előtt még a régi büntetőeljárási törvény volt érvényben, azonban a végső, jogerős ítélet meghozatalakor már az új.

Kapcsolódó
18+

A bíróság 25 milliós kártérítést ítélt meg a lúgos doktor áldozatának

B. Krisztiánt, a támadót 2018-ban a Kúria jogerősen tizenegy év börtönbüntetésre ítélte.

Bene Krisztiánt, a budai Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatóját 2018 nyarán jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélte a Kúria, mert lúggal öntötte le, és ezzel megcsonkította volt barátnőjét, Renner Erikát.

Kapcsolódó

Kúria: Le kell töltenie jogerős büntetését a lúgos orvosnak

Bene Krisztián tavaly novemberben nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mivel szerinte a Kúria az ügyben hozott utolsó, 2018. júniusi döntésekor megfosztották őt az érdemi felülvizsgálat jogától.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41