Hétvégén több mint háromezren kapnak oltást az idősotthonokban

Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban.

Ezúttal tizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást előzetes jelentkezések alapján.

A múlt héten a 150-nél nagyobb létszámú intézményekben már megkapták a vakcinát a bentlakók és a dolgozók, most a legalább száz embert ellátó otthonokban folytatják a munkát a mobil oltócsapatok.

A kormány oltási terve szerint az egészségügyi dolgozók mellett a legveszélyeztetettebb csoportok kapják meg elsőként a vakcinát. A járvány tavaszi hullámában nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy létszámú idősotthonokban kiemelkedő a gócpontok kialakulásának kockázata, ezért kezdődött meg a legnagyobb idősotthonokban élők és dolgozók beoltása.

Kapcsolódó

Az idősotthonokban is elkezdődött a koronavírus elleni oltakozás

Mindemellett továbbra is tart az egészségügyi dolgozók oltása is.

A múlt héten több mint hatvan olyan intézményt kerestek fel az oltócsapatok, amelyben 150-nél is több idős ember él, a bentlakók és a gondozottak közül már közel hétezren kapták meg a védőoltást a Pfizer oltóanyagából. Január 16-án és 17-én a száznál nagyobb létszámú idősotthonokkal folytatódik az oltás a rendelkezésre álló vakcinamennyiségből: Budapest mellett minden olyan megyében, ahol működik ekkora intézmény, egy-egy otthont keresnek fel az oltócsapatok.

Az érintett intézmények a fővárosban, valamint Ürömön, Kiskőrösön, Komlón, Mezőberényben, Ózdon, Mórahalmon, Martonvásáron, Győrben, Hajdúböszörményben, Hevesen, Jászladányban, Pilismaróton, Balatonföldváron, Nyíregyházán, Bátaszéken, Hegyfalun, Veszprémben és Zalaegerszegen működnek.

Az oltás most is önkéntes alapon történik, az érintett 19 intézményben újabb 996 dolgozó és 2395 bentlakó, vagyis 3391 ember jelezte, hogy kéri a vakcinát.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41