Műemléki védettséget kap a Márványmenyasszony és a Wichmann

A kulturális örökség védelméért felelős, Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali hatállyal elrendelte a Márvány utcai Márványmenyasszony étteremnek, valamint a Kazinczy utcai Wichmann-kocsmának helyet adó ingatlanokra a műemléki védettségi eljárás megindítását – közölte a Miniszterelnökség. Az eljárást gyorsított ütemben folytatják le, addig az ingatlanokon tilos bármilyen bontási vagy építési munkálatot végezni.

A bejelentés előzménye, hogy új tulajdonosa részleges bontási engedélyt kért a Márványmenyasszony étterem épületére, amely annak idején az árvízi hajós és „a legnagyobb magyar” lakodalmának is otthont adott. A reformkori épület az egyik legfelkapottabb szórakozóhely volt a fővárosban, ahová a kor legnagyobb művészei is eljártak.

V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester pénteki Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a Márványmenyasszony tervezett lebontásáról írt főépítészi vélemény és az ezen alapuló polgármesteri nyilatkozat hatására a beruházó módosította eredeti terveit, a kormányhivatal pedig úgy engedélyezte a bontást, hogy az ikonikus utcafronti földszintes épületrészt meg kell tartani, és a beruházás során olyan kialakítással kell építkezni, hogy ez a szárny vendéglőként üzemelhessen.

A Wichmann kocsma épülete helyén ötemeletes szállodát terveznek. Pénteken online sajtótájékoztatót tartottak az ügyben, amelyen részt vett Niedermüller Péter polgármester, Szűcs Balázs alpolgármester, az Óvás! Egyesület alapítója, Perczel Anna, Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke és Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus, de sorsdöntő fejleményről nem tudtak beszámolni.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41