Menczer Tamás: Bízom abban, hogy lesz itthon középtávon vakcinagyártás

2021.01.20. 09:14

Kevés a vakcina, viszont örülne neki, ha ez nem így lenne – erről Menczer Tamás beszélt az ATV Start című műsorában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára azt mondta: az orosz és a kínai vakcina esetében is végig kell menni az egészségügyi protokollon.

Az orosz vakcinával egyelőre nem oltottak, abból hatezer darab érkezett meg, a laboratóriumi vizsgálatok megtörténtek. Az orosz partner jelezte, van további kapacitás – mondta.

Kapcsolódó

Európának nem kell a kínai vakcina, de az orosz oltóanyagtól nem zárkózik el

Peter Liese, az Európai Néppárt egészségügyi szóvivője szerint előnyös a közös vakcinabeszerzés.

Menczer bízik abban, hogy lesz itthon középtávon vakcinagyártás:

Továbbra is tervben van, már csak azért is, mert a szakemberek azt mondják, hogy ilyen típusú járványra a jövőben is számítani kell. 

A Magyar Gyógyszerészeti Intézet szakembereinek van jogköre és lehetősége arra, hogy döntsön arról, milyen gyógyszereket engedélyeznek. A kínai vakcináról a magyar szakemberek az információk birtokában fogják meghozni a döntést. Az államtitkár megjegyezte: azért nem tárgyaltak külön a Pfizer–BionTech vakcina beszerzéséről, mert az uniós közös beszerzés jó ötlet lehetett volna, csak elrontották. „Azokkal, akikkel az unió közösen tárgyalt, az unió kikötötte, hogy nem lehet külön beszerzést csinálni” – jelentette ki.

Kapcsolódó

Napirenden a kínai vakcina, de mit lehet tudni róla?

Öt kínai oltóanyag közül választott egyet a kormány.

A 16 ezer lélegeztetőgépből még nem adtak el; mintegy nyolcezret terveznek értékesíteni.