Leonóra, Inez
-4 °C
6 °C

Elgázolta a kislányt Kecskeméten, majd elhajtott

2021.01.23. 07:43 Módosítva: 2021.01.23. 07:44

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 03010/167/2021. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen – írja a police.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. január 20-án 15 órakor Kecskemét belterületén, az Akadémia körúton közlekedett egy fehér színű, ismeretlen gyártmányú személygépkocsi.

A jármű sofőrje a Stádium utca kereszteződésében lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve nem biztosított elsőbbséget a zebrán szabályosan áthaladó gyermeknek, és elütötte őt.

Az autóvezető a balesetet követően nem állt meg, és nem nyújtott segítséget a kislánynak, aki könnyebben megsérült.

A rendőrség kéri, hogy aki látta a baleset bekövetkezését, illetve az autó sofőrjével vagy a járművel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-300-as telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport