Kázmér
-2 °C
16 °C

Szlávik János: a Szputnyik és a brit vakcina ugyanarra a technológiára épülnek

2021.01.23. 18:02 Módosítva: 2021.01.23. 18:15

Ugyanaz a technológia az alapja az orosz Szputynik V vakcinájának, mint az AstraZeneca és a Oxfordi Egyetem által közösen fejlesztett oltóanyagnak – mondta Szlávik János a köztévében.

A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa rámutatott: az oltási kedv folyamatosan nő Magyarországon. Állítása szerint mostanra már 30 százalék felett van azoknak a száma, akik beoltatnák magukat.

Az első hullám idején sokkal több ember oltatta volna be magát, szabadult volna ki a bezártságból, de nyáron a lazítások idején sokan úgy gondolkodtak, hogy igazából nincs is szükségük az oltásra. Ebből őszre egy komoly oltásellenes hangulat lett

– fogalmazta meg véleményét a főorvos. 

Hozzátette: az oltóanyagokat származási helyük alapján sokan címkézni kezdték, és ezáltal ellenszenvet keltettek a vakcinák iránt.

Akik félnek az oltástól, azokban tudatosítani kell, hogy a gyermekeket is beoltatjuk, valamint olykor utazásokhoz is szükségünk van védőoltásokra, tehát nem hordoznak semmilyen veszélyt

– hangsúlyozta az infektológus, hozzátéve: a vakcinák annak ellenére is biztonságosak, hogy új technológiák révén készültek. 

Szlávik a Szputnyik V vakcináról szólva azt emelte ki, hogy az orosz oltóanyag ugyanúgy hatékony és biztonságos, mint a többi. 

A vakcinák technológiája között van különbség, abban viszont nincs, hogy megakadályozzák a betegség súlyos lefolyását és a beteg halálát

– szögezte le. 

A főorvos azt is elmondta, hogy a Szputnyik V egy harmadik generációs oltóanyag, és hozzátette, hogy ugyanilyen az Oxford/AstraZeneca által közösen kifejlesztett vakcina is. 

Ezt a technológiát az ebola ellen sikeresen tudták alkalmazni, ezt ültették most át a koronavírus elleni vakcinába, és úgy tűnik, hogy ez is több mint 90 százalékos hatékonyságú, illetve teljesen ártalmatlan és biztonságos

– mondta Szlávik János. 

A főorvos végezetül arról is beszélt, hogy a tömeges immunitás kialakulásához a koronavírus esetében körülbelül 50-60 százalékos átoltottságra van szükség. „Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek koronavírusos betegek, de nagy járványt már nem fog okozni a vírus” – fejtette ki.