Tarlós: Eljátssza a hülyét a főváros vezetése a Lánchíd ügyében

2021.01.25. 20:38

Karácsony Gergely főpolgármester és a városvezetés szándékosan összekeveri a Lánchíd felújítására korábban kiírt, bővebb tender büdzséjét a most lezárult közbeszerzési eljárás költségvetésével – mondta az InfoRádiónak a volt főpolgármester, Tarlós István.

A korábbi főpolgármester szerint nem tartható a rekonstrukció 2023-as határideje.

A Budapesti Közlekedési Központ nemrég tájékoztatott arról, hogy az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat. Az ár körül vita bontakozott ki. Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: „A Tarlós István idején kiírt közbeszerzésben nyolcmilliárddal többe került a Lánchíd felújítása a villamosalagúttal együtt.”

Előre szóltam, ha manipulálják a ciklusaim történéseit, azt nem fogom szó nélkül hagyni. Nem kell összevissza hazudni, és akkor nem fogok helyreigazítani

– mondta Tarlós István, aki úgy látja, Budapest jelenlegi vezetői mindent megtesznek azért, hogy a Lánchíd körüli eseményeket összezavarják, hogy a közvélemény ne kapjon megbízható képet a valós helyzetről.

A volt főpolgármester nem is érti, miről folyik a vita, hiszen 

a 27 milliárd forint valóban olcsóbb a 35 milliárdnál, csakhogy két különböző projektről van szó.

Az egyik a Lánchíd felújítását tartalmazta a Széchenyi tér és a pesti villamosalagút rekonstrukciójával együtt, míg a másik csak a híd felújítását. Ugyanakkor a kettő mégis összevethető, hiszen a korábbi ajánlatban a Lánchíd felújítása 21,8 milliárd forintba került volna, most pedig ugyanez 26,75 milliárdba, tehát nem olcsóbb, hanem drágább lesz a beruházás. Tarlós István úgy látja:

Eljátsszák a hülyét, elbizonytalanítják a gondolkodást, egy sokkal nagyobb beruházást hasonlítanak össze egy kisebbel, és azt bizonygatják, hogy a nagyobb többe kerül, mint a kisebb. Miközben nem tudni, miért fizetnek ötvenszer nagyobb előleget, mint a 2019-es ajánlatban volt, és miért felezték le a kötbéreket. Ebből már az Alstom-szerződéseknél is nagy gond volt.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Bankszámla