Adorján, Adrián
4 °C
8 °C

Jakab Péter szerint mindegy, mi az új miniszterelnök neve, csak ne Orbán Viktor legyen

2021.01.26. 22:06

Teljesen mindegy, hogy hívják az új miniszterelnököt, csak ne Orbán Viktor legyen – ezt mondta Jakab Péter, a Jobbik elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szerinte nagy teljesítmény, hogy a pártok le tudtak ülni egy közös program alkotáshoz. Hangsúlyozta, hogy akárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, annak ezt a közös programot végre kell hajtania.

Jakab Péter egyébként hétfőn jelentette be évértékelőjében, hogy indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.

Az ATV-ben azt hangoztatta, ha végül úgy alakulna, hogy mást kell támogatnia a koalícióból, azt is „megteszi a nemzetért”. Mint mondta, a miniszterelnök-jelöltek habitusbeli különbségek visznek be az előválasztásba. Az fog számítani, hogy ki mennyire lesz integratív, és hány bizonytalan szavazót tud megszólítani. Jakab Péter kijelentette: hidakat kell építeni a választók között. Emlékeztetett, hogy ebben a Jobbik járta be a legnagyobb utat.

Azzal kapcsolatban, hogy elődei (Vona Gábor és Sneider Tamás) nyilvánosan kritizálták elnökségét, a politikus azt mondta, hogy minden pártelnöknek van történelmi jelentőségű döntése. Ami Vona Gábort illeti, arról beszélt, hogy annak az lett az eredménye, hogy bár 20 százalékkal nyertek, a Fidesznek kétharmada lett. Sneider Tamásra utalva pedig azt mondta, hogy 6 százalékra zuhant a Jobbik az EP-választás idején, és szinten magasan nyert a Fidesz. 

Erre Jakab Péter azt mondta, hogy ő nem eszi meg egyedül az oroszlánt, hanem szerinte össze kell fogni más pártokkal, aminek az eredménye, hogy integratívabb a Jobbik. 

Jakab Péter szerint az elmúlt egy év politika eredménye, hogy a fiatalok körében is a Jobbik a legnépszerűbb, a „legfőbb gyümölcs” pedig szerinte az lesz, hogy a döntéseik, meg fogják buktatni az Orbán-kormányt. Az előválasztásról azt elmondta, kell az egészséges verseny, kívánja, hogy sok versenyző induljon, hozzátette ugyanakkor, hogy „győzzön a jobbik”.