Adorján, Adrián
3 °C
8 °C

Végstádiumban a vendéglátóipar

D ATI20201111043
2021.01.27. 06:09 Módosítva: 2021.01.27. 07:11

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke az Index kérdésére úgy foglalta össze a vendéglátóipar jelenlegi helyzetét, hogy

a szakma gyakorlatilag végső stádiumban van, kimerültek a tartalékok, a munkahelymegtartó támogatás most már kevésnek bizonyul arra, hogy a cégeket életben tartsa.

Szerinte a helyzet súlyosságát mutatja az az engedetlenségi kezdeményezés, amelyben a korlátozások feloldása nélkül is többen kinyitnák az éttermeket. Ezt az ipartestület nem támogatja:

nem lehet jogszabályellenes módon felhívni magunkra a figyelmet, nagyon veszélyes lehet, erőszakos cselekményeket gerjeszthet ez a kezdeményezés, főleg, ha tömegessé válik.

Az MVI elnöke úgy látja, enyhíteni kell a feszültséget, de ebben az államnak is felelőssége van, és jelentősebb szerepet kell vállalnia. A már megítélt támogatásokat minél előbb el kell juttatni a jogosultaknak, most nagyon lassan megy ez a folyamat a bonyolult és felhalmozódott adminisztráció miatt.

Nehéz lehet a nyitás

Kovács szerint a cégek újraindításához biztos, hogy támogatásra lesz szükség, mert fel kell tölteni a raktárakat, újra fel kell venni az embereket és fizetni a bérleti díjakat, amelyekből sok helyen kedvezményt adtak a bérbeadók.

Nagy segítség lehetne, és az iparág fehérítését is szolgálná, ha a cégek a 2019-es nyereségük felét megkapnák támogatásként, bizonyos feltételekkel. Ezzel életben tarthatnák az arra érdemes vállalkozásokat

– ismertette lapunkkal az egyik lehetséges megoldást.

Nem lesz szükség ennyi cégre

Ha a járványhelyzet engedi és valamilyen szintű nyitás történik, biztos, hogy nem lesz szükség annyi vállalkozásra, mint a járvány előtt. Mert egyszerűen nem lesz annyi vendég.

A turizmus helyreállása beláthatatlanul messze van, várhatóan a magyar fogyasztók költési kedve sem lesz hirtelen a korábbi szinten, jobban tarthatnak a jövőtől, és valószínűleg óvatosabbak is lesznek.

Egy nagyobb fellendülés várható a nyitás után, mint például tavaly nyáron, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan megtelik minden étterem. Kovács szerint ezzel olyan helyzet alakulhat ki, amelyben nagyobb a kínálat, mint a kereslet, ez pedig több vendéglátóegység működését veszélybe sodorhatja.

Mikor nyithatnak?

A korlátozott vendégszám és az egymástól megfelelő távolságra helyezett asztalok koncepciója most is működőképes lehet.

Nem mehet minden ugyanúgy tovább, mint 2019-ben. Az elővigyázatosságról nem szabad lemondani, a járvány továbbra is velünk van. Úgy gondolom, hogy a jó idő beálltával és a megfelelő átoltottság mellett március-április magasságában szükség lehet valamilyen nagyon óvatos, biztonságos nyitásra - első lépésben a teraszokon – , gazdasági és mentális okokból is

– vélekedik az ipartestület vezetője.