Ha nincs más, Márki-Zay Péter elindulna Lázár János ellen 2022-ben

Capture.PNG
2021.01.28. 14:50

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke tizenhét, az ellenzéki előválasztáson indulni szándékozó civil jelöltet jelentett be online sajtótájékoztatóján.

Márki-Zay Péter elmondta: azon lesznek és azért mozgósítanak, hogy mind a 106 választókerületben induljanak civil jelöltek, illetve a pártokkal egyetértésben az MMM-nek is legyenek jelöltjei. Hozzátette:

a Mindenki Magyarországa Mozgalom 65 választókerületben indít a támogatásával jelöltet, többségében civileket.

Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy tudomásuk szerint

a 106 választókerületből 85-ben vannak már nem kormánypárti jelöltek.

Azt is hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy az ellenzéki együttműködés pártjai ne gördítsenek akadályokat a civil jelöltek előválasztáson való indulása elé.

Azt is kiemelte, egyetértenek azzal a felvetéssel, hogy a jelölteknek nyilatkozniuk kell az ellenzéki közös listán való indulásról. Abban az esetben, ha az előválasztáson valaki nem nyer, annak pedig vállalnia kell, hogy beáll a nyertes mögé, és támogatja a kampányban.

Az MMM azt szorgalmazza, hogy mind a 106 választókerületben előválasztás segítségével találják meg az ellenzék legalkalmasabb közös jelöltjeit.

A Márki-Zay Péter által bejelentett, előválasztásra ajánlott 17 jelölt:

  • Budapest 6. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: a VIII. kerület, de részben a IX. kerületi is hozzá tartozik) Csordás Anettet, a C8 Civilek Józsefvárosért szervezet aktivistáját támogatják.
  • Budapest 13. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (a XVI. kerület teljes területe) Vajda Zoltán független önkormányzati képviselőt, a XVI. Kerületi Kossuth Kör tagját támogatják.
  • Bács-Kiskun megye 6. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Baja, de még 24 település tartozik hozzá) két jelöltet, Preininger Rozáliát, a Sikeres Bajáért Egyesület önkormányzati képviselőjét, a helyi Kossuth Kör vezetőjét és Sörös Gergely alpolgármestert, az MMM helyi koordinátorát támogatják.
  • Baranya megye 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: részben Pécs, de még öt település tartozik hozzá) Mellár Tamás országgyűlési képviselőt támogatják.
  • Baranya megye 4. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Szigetvár, de még 173 település tartozik hozzá) Alpár Györgyöt, Drávaszerdahely független polgármesterét támogatják.
  • Csongrád-Csanád megye 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Szentes, de még 21 település tartozik hozzá) Mészáros Gábort, a kisteleki Kossuth Kör vezetőjét támogatják.
  • Csongrád-Csanád megye 4. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Hódmezővásárhely, de még 18 település tartozik hozzá,) ha nem lesz más érdemi kihívója Lázár Jánosnak, akkor Márki-Zay Péter indulna el ellene 2022-ben.
  • Fejér megye 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Bicske, de még 34 település tartozik hozzá) ifj. Bogdán János roma politikust támogatják.
  • Fejér megye 5. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Sárbogárd, de még 34 település tartozik hozzá) Gottlóz Tibort, az MMM aktivistáját támogatják.
  • Komárom-Esztergom megye 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Komárom, de még 40 település tartozik hozzá) Lakatos Béla roma politikust, az MMM aktivistáját támogatják.
  • Győr-Moson-Sopron megye 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Győr, de még 3 település tartozik hozzá) Urbán Tibor vállalkozót, az MMM aktivistáját támogatják.
  • Győr-Moson-Sopron megye 5. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Mosonmagyaróvár, de még 38 település tartozik hozzá) Szabó Miklós, volt MDF-es polgármestert támogatják.
  • Pest megye 2. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Budakeszi, de még 16 település tartozik hozzá) Szél Bernadett független országgyűlési képviselőt támogatják, amennyiben elindul.
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Nyíregyháza) Lövei Csabát, a helyi Kossuth Kör vezetőjét, önkormányzati képviselőt támogatják.
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: részben Nyíregyháza, de még 20 település tartozik hozzá) dr. Kiss Krisztián ügyvédet, a tiszavasvári Kossuth Kör elnökét támogatják.
  • Zala megye 2. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Keszthely, de még 99 település tartozik hozzá) Molnár Tibor keszthelyi önkormányzati képviselőt és a Kossuth Kör tagját támogatják.

Sajtótájékoztató a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeiről

Közzétette: Mindenki Magyarországa Mozgalom – 2021. január 28., csütörtök

Zajlanak a jelöltbejelentések

Az ellenzéki együttműködés pártjai (Jobbik, Demokratikus Koalíció, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) közül hivatalosan eddig az LMP és a Momentum jelentette be jelöltjeit. A Jobbik részéről az már hivatalos, hogy Jakab Pétert, a párt elnökét ajánlják az összellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének.

Korábbi összefoglalónkban húsz választókerületet gyűjtöttünk össze és vizsgáltunk meg: kik indulnak/indulhatnak, hol körvonalazódik, hogy előválasztással kell dönteni az ellenzéki jelöltek közül, kik lehetnek a kormánypárti aspiránsok.

Az LMP legutóbb a párt alapító tagját és társelnökét, Schmuck Erzsébetet nevezte meg jelöltjeként Pest megye 9. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Nagykáta, de még 20 település tartozik hozzá).

A Momentum a napokban közölte, hogy Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselőt indítja Budapest 17. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (Csepel és Soroksár, azaz a XXI. kerület és a XXIII. kerület teljes területét foglalja magában).

Az ellenzéki párt megnevezte Hajdú-Bihar megye 1-2-3. sz. országgyűlési egyéni választókerületeiben (mindhárom székhelye: Debrecen) is a jelöltjeit: Szabó Bencét, Mándi Lászlót és Kosztin Mihályt indítják.

Az ellenzéki együttműködés pártjai megegyeztek arról, hogy mind a 106 választókerületben egy közös jelöltet állítanak. Ez történhet előválasztással, vagy külön megegyezés alapján is. A megállapodás szerint legkésőbb 2021. október 23-ig el kell dőlnie, hogy kik képviselhetik az ellenzéki együttműködést, illetve ki lesz a közös miniszterelnök-jelöltjük a 2022-es országgyűlési választáson.

(Borítókép: Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) internetes sajtótájékoztatóján 2021. január 28-án. Fotó: Márki-Zay Péter / Facebook)