Edina
2 °C
15 °C

Lesz, ahol ma is havazhat

2021.01.28. 06:51

Csütörtökön délelőtt kisebb mennyiségű csapadékra (akár hóra is) lehet számítani, amely azonban délutánra megszűnik – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat. 

Az előrejelzés szerint szakadozó felhősáv vonul kelet felé, amelyet követően viszont melegfronti felhőzet érkezik. Estére a legtöbb helyen már erősen felhős lesz az ég.

Délelőtt nyugaton megszűnik a gyenge csapadék, estétől viszont északnyugat felől egyre több helyen eső, havas eső várható,

sőt északkelet felé haladva már a havazás a valószínű.

Este a délnyugatról érkező szél is megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között alakul. Késő estére −2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az OMSZ figyelmeztető előrejelzése szerint csütörtökön a hajnali, reggeli órákban a Dunántúl nyugati felén előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás,

legfeljebb kis mennyiségű (max. 1 cm) hó eshet, amely napközben gyorsan elolvad.

Eközben az ország keleti felén helyenként akár sűrű köd is képződhet. 

Csütörtök este nyugat felől egy újabb melegfronti csapadékzóna érkezik, ami nyugaton többnyire esővel kezd, de a Bakonyban és a Dunazug-hegységben eleinte havazás, illetve tapadó hó várható, majd ott is elkezd a halmazállapot folyékonyra átváltani.

Az Északi-középhegység térségében éjfélig egyértelműen szilárd halmazállapotú csapadék ígérkezik, amelyből 1-2 centiméternyi lepelhó hullhat.  

Önnek is van egy jó képe az időjárásról? Küldje el!
Küldje el nekünk!