Már több mint 11 ezren használják a Hulladékradart

2021.01.29. 06:09

Együttműködéssel lehet csak megtisztítani az országot az illegálisan lerakott hulladéktól, ebben nagy segítséget jelent a Hulladékradar alkalmazás, amelyen keresztül a szennyezett területek bejelenthetők – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás kiemelte, hogy az alkalmazás letöltése ingyenes és a használata is egyszerű.

TÖBB MINT 11 EZREN REGISZTRÁLTAK

eddig, és már ennyi ember is rengeteg illegális hulladéklerakót segített feltérképezni.

Csak az eddigi bejelentések több mint 650 roncsautóról, mintegy 1300 gumiabroncshalomról, több mint négyezer nagy és több mint 1600 még nagyobb, öt köbméternél is kiterjedtebb, vegyes összetételű szeméthegyről érkeztek az ország különböző pontjairól – tette hozzá az államtitkár. Arról is beszélt, hogy nem elég listázni az illegálisan kirakott szeméthalmokat, el is kell szállítani onnan a hulladékot, ebben pedig hatalmas munkát végeznek a közreműködő partnerek, például a MÁV, a Magyar Közút, az erdészeti társaságok és a nemzeti parkok, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság is.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.