Tibi atya: Ha Orbán Viktor nem hagy más lehetőséget, felkelünk!

Mit tehetnek a vendéglátósok, hogy túléljék a járványt és a bevételmentes időszakot?

Először is meg kell világítanom a jelenlegi helyzetet. Minden ember alkotmányos joga a megélhetéshez való jog. Az állam persze korlátozhatja ebben, ha a szükség úgy hozza, mert például egy világjárvány miatt kötelezővé teszi a bezárást. De ha a társadalmi szerződés az egyén és az állam között olyan alapvetésekben változik meg, mint az alkotmányos jogok (amit, még egyszer: indokolhat egy világjárvány), az államnak a többletjogok mellett többletkötelezettségei is felmerülnek. Nem háríthatja át a saját döntése anyagi felelősségét arra a magyar kisvállalkozói szolgáltatószektorra, amely egyrészt a közhiedelemmel ellentétben az állam adóbevételeinek nagy részét fizeti, másrészt munkahelyeket teremt. Müller Cecília most arra kér, legyünk türelemmel. 

Bár a társadalmi szerződés feltételei valamennyi, történelmi hagyományokon alapuló polgári társadalomban maguktól értetődők, nálunk, úgy tűnik, nem azok. Egy éve vagyunk türelmesek. Egy éve mondunk le az alkotmányos jogainkról, és most jutottunk el oda, hogy feléltük a tartalékainkat.

Legyen teljesen tiszta: eddig az adózott jövedelmemből, a megtakarításaimból vállaltam át az állam kötelezettségeit. 

Akkor tehát kinyitják a kocsmáikat február elején?

Mielőtt válaszolok, meg kell értenünk, hogy a magyar állam maga is úgy működik, mint egy vállalkozás: az adónkat bevételként kezeli, a kiadásait úgy csökkenti, hogy a feladatait igyekszik a lehető legolcsóbban ellátni, a kettő közti különbséget pedig haszonként fizeti ki a haveri körnek. Orbán Viktor meg fogja próbálni ezt is amolyan ügyes építési vállalkozóként olcsón kihozni: a célja az lesz, hogy kispórolhassa a maltert, de szép legyen a vakolat. A legolcsóbb azt mondani a választók felé, hogy a vendéglátók profitéhes gyilkosok – ezen már túl vagyunk –, aztán, ha nem megy át az üzenet, akkor olyan ajánlatot kell tenni, ami a szavazói bázisnak már soknak hangzik, valójában azonban fillérekből kihozható. Ilyen például a nulla bevétel melletti adókedvezmény. A gond az, hogy a nullának bármennyi százaléka nulla. De ilyen lesz például az is, ha azt mondja, hogy megsegíti a vállalkozásokat mondjuk egymillió forinttal. Ez egy háztartás számára soknak hangozhat, egy vállalkozásnak – amit a bérleti díj fizetése alól senki nem mentett fel – kiadáscsökkentésre sem elég. Mégis, a választó felé kommunikálható lesz az, hogy lám, mi milyen sok pénzt adunk, bezzeg a kapzsi vállalkozónak ez sem elég! Sokkal átélhetőbb, hiszen ezek még akkora összegek, amiket fel lehet fogni józan ésszel, ellentétben azzal a 17 milliárd forinttal, amit Mészáros Lőrinc az alkalmazottai kirúgása után is megkapott az államtól szállodafelújításra. Csak hogy a nagyságrendeket értsük: ebből a 

Tehát akkor kinyitnak?

Február elsején biztosan nem, mert az hatalmas öngól. Ha kinyitunk, és az üzlethelyiségeinkben kuksolva várjuk, hogy jöjjenek a hatóságok, majd egyesével levadásszanak, megbüntessenek és bezárjanak, hogy végül kiakasszuk a „KIADÓ” táblát, elérték a céljukat. Egyrészt úgy kell kiállnunk, ha rajtunk bosszút is tudnak állni, az üzlethelyiségeinken és a vállalkozásainkon jogszerűen ne tudjanak. Másrészt kinyitni és üzembe helyezni is iszonyatos költség egy üzletet. A Borkápolna esetében minden, bezárás utáni induláshoz kb. 1,5-2 millió forintnyi tőkét kell újra belepumpálni a romlandó és nem romlandó készletbe, illetve a helyiség nyitás előtti karbantartásába. Érthető, hogy amikor az utolsó forintokkal sakkoznak emberek, nem kockáztatnak ennyi pénzt.

Mit javasol? 

Először is választunk egy olyan dátumot, amikor az emberek mozgósíthatók. Március 15-e közel van, éppen ezért

Március 15-e történelmi hagyományaink szerint is a szabadságjogokért való kiállás ünnepe. Ki kell vonulnunk az utcára, ahol nem tudják vegzálni az üzleteinket, majd kint maradni addig, amíg meg nem hallgatnak.

Kimennek a Kossuth térre? 

Nem a Kossuth térre. A mindenkori hatalom pontosan azért alakította tüntetéskonformra, mert ott semmi nincs, ami zavarná a mindennapi működést! A Nagykörútra, ami ma Magyarországon nemcsak a kisvállalkozások egyik szimbóluma, hanem fő ütőér is az ország központi idegrendszerében. A rendőrség nem fogja engedélyezni, de ha nem tesszük, mindenünket elvesztjük. Nincs vesztenivalónk, nem tudunk hova hátrálni. A magam részéről, ha nem érkezik olyan bejelentés, ami nem tessék-lássék, hanem érdemi, az alkotmányos jogaimat szavatoló támogatás, március 15-én megfogok egy széket és egy kocsmaasztalt, kihúzom a 4-6-os villamos síneire, és onnan – hogy klasszikust idézzek – „a véremen és a taknyomon” tudnak csak elrángatni. Ha addig nem kapunk támogatást, minden vendéglátót, taxist, edzőterem-tulajdonost, szórakoztatóipari dolgozót, közéleti véleményformálót, fővárosit, vidékit – mindenkit, aki szerint az alkotmányos alapjogaink legalább a magántulajdonunk védelméig megilletnek – arra kérek, hogy tartson velem!

Ez egy radikális program. Máshol sem rózsás a helyzet, de nem készülnek hosszabb távon városbénításra. 

De a saját nemzetük kisvállalkozóival máshol nem bánnak így, még Kelet-Európában sem: a lengyeleknél kompromisszumokkal ugyan, de engedik őket működni, a németeknél pedig az állam pótolja a kieső bevételeket. Én magyar kisvállalkozó vagyok. Orbán Viktor a multinacionális brandeket felvonultató bevásárlóközpontok és a haverjainak a kaszinóműködését nem korlátozza, sokukat pedig még támogat is. Ha 1848 és 1956 szellemében magyarként nem tudunk megharcolni a hazánkban legalább ugyanennyi alkotmányos alapjogért, akkor sehol a világon nem érdemlünk alkotmányos jogokat.

A jelenlegi járványügyi szabályok abszolút tiltják a gyülekezést. Utcára hívni az embereket elég komoly feszültségekkel járhat.

Nem hiszek az erőszakban, de az önvédelem szent jogában feltétel nélkül. Ha a hatóságok szerint folynia kell a véremnek, csak mert kiállok az alapjogaimért, állok elébe. De nem vagyok hajlandó a déd- és nagyszüleim sorsára jutni és megengedni az államnak, hogy a törvényeivel elvegye az életem munkáját, és a helyzetbe hozott haveri kört hizlalja belőle. Egy ki...tt fabódéból falunapokon kezdtem el felépíteni mindenem, a pult mögött pedig én álltam. Ministránsaim (alkalmazottak/kollégák) szolgálták már az államot orvosként az egészségügyben, lövészkatonaként a Magyar Honvédségben és adófizető vállalkozóként a versenyszférában. Ha Orbán Viktor nem hagy más lehetőséget, kénytelenek leszünk felkelő polgárként is szolgálni a hazát, mert keményen megdolgoztam azért, amim van, és amíg van pulzusom, nem leszek egyik rendszer kulákja sem.

De ugye a kompromisszum megtalálása a cél?

Sőt, nincs most olyan vendéglátó, aki ne szeretné, hogy szülessen végre egy. Mindenkinek vannak szerettei. Senki nem akar a világjárvány közepén tüntetni. De az nem kompromisszum, hogy nem működhetsz, de fizesd magadnak a költségeket!

Orbán Viktornak ebben kell egy döntést hoznia, hogy elkerülje 2006-ot. Ha nem dönt, az is döntés, és annak is következményei lesznek. A legveszélyesebb mindig az a tömeg, amelynek nincs vesztenivalója. Most van ilyen tömeg.

Jelenleg elég nagy az indulat a vendéglátósok egy részében. Az élükre áll? 

Nézze, követőtábor ide vagy oda, én csak egy ember vagyok a sok közül. Nem én döntök az ország dolgairól. Remélem a legjobbakat, de hogy a március békés lesz-e, arról most egy másik embert kell kérdeznie.

Igyekszem szóra bírni. Dicsértessék!

(Borítókép: Tibi atya szobra. Fotó: Gale Tibi)