Zacher Gábor nem oltatná be magát a kínai vakcinával

2021.01.30. 21:32

Nem oltatná be magát a kínai vakcinával Zacher Gábor – mondta a toxikológus az ATV Civil a pályán című műsorában. Szerinte nagyon keveset lehet tudni a kínai vakcináról, és míg a a Pfizer-vakcina leirata 20 ezer oldal, a kínai oltóanyagé néhány száz – érvelt a szakember. 

Ha a döntéshozók nem ködösítenének, és részletes információkat közölnének, beoltatná magát. A szakember szerint a magyar hatóságok azért ködösítenek, mert ködösítenek a kínaiak is

– tette hozzá a toxikológus. Beszélt arról is, hogy szerinte Kínában nem negyvenezren haltak meg koronavírusban, miközben a hasonló méretű Indiában a halálozási arány ennek a sokszorosa. 

Zacher Gábor egyébként maszkban érkezett az ATV stúdiójába, pedig már túl van a koronavírus elleni oltás mindkét dózisán, ami azt jelenti, hogy nem kell tartania attól, hogy elkapja a vírust. Ugyanakkor arra nincs garancia, hogy nem is tudja továbbadni a fertőzést, ezért a műsor másik két vendége is maszkot húzott a szombat esti élő adásban.