Karácsonyék felmondtak a keresztelés betiltása mellett érvelő szakértőnek

2021.02.02. 16:53

Próbaidejét töltötte a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályán dolgozó szakértő, Békés Gáspár, akiről a Vasárnap.hu írta meg: a Magyar Ateista Társaság blogján 2018-ban amellett érvelt, hogy ne lehessen megkeresztelni a gyermekeket, mert az „jogi szempontól illegitim”. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája lapunkkal közölte:

Békés Gáspár szerződését a kipattant ügy miatt felmondták.

Legyen tiltva a keresztelés, mert azt az üzenetet hordozza mind a szülőknek, mind a társadalomnak, és közvetve más szülőknek, hogy a gyerekre nem vonatkozik az alkotmány, az alaptörvény. Azaz ők alacsonyabb rendű állampolgárok. Hiszen el lehet dönteni helyettük, hogy milyen vallásban vannak megkeresztelve, vagy beletéve

– fogalmazott Békés Gáspár a Klubrádió Reggeli gyors című műsor 2018. június 5-i adásában.

Egy másik írásában annak a véleményének is hangot adott, hogy a Don-kanyarban elesett magyar katonák nem voltak hősök, továbbá hozzá köthető a Magyarország jobban mémesít Facebook-oldalon megjelent poszt is, ami azt a kérdést teszi fel: „Hogy fog Varga Judit beköltözni a balatoni házába, ha addigra börtönben lesz?”

Békés Gáspár a Magyar Nemzetnek azzal védekezett, hogy magánszemélyként nem kötelessége magyaráznia a kép megosztását, és a mém művészeti alkotásként értelmezendő.

A lapnak írt levelében azt is állította, hogy az ő felfogása szerint nem számít keresztényellenes agitációnak, a keresztény hívők érzékenységét durván provokáló nézetnek, hogy be kellene tiltani a keresztelést. Békés szerint a publicisztikája a keresztség teológiai és jogelméleti kérdéseit tárgyalta, a keresztényeket semmilyen minősítéssel nem illette.

A Karácsony Gergely vezette Főpolgármesteri Hivatal a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte, elhatárolódik köztisztviselőjétől. Azt írták, hogy a „nevezett személy 2020 decembere óta a városháza klímafőosztályának munkatársa”,

hivatkozott magánvéleményével sem a főpolgármester, sem a városvezetés semmilyen formában nem azonosul, nevezett magánvéleménye semmilyen formában nem tükrözi a hivatal és a városvezetés álláspontját.

Arra is kitértek, hogy Békés Gáspárra köztisztviselőként is szigorúbb szabályok vonatkoznak, magánvéleményét és köztisztviselői munkáját elválasztani kötelezettség. Közleményükben azt is hozzátették: e kötelezettségre nevezettet a hivatal vezetése figyelmezteti.

Vasárnap a KDNP felszólította Karácsony Gergelyt, hogy távolítsa el Békés Gáspárt a hivatalából.