Ügyvédek is segítették a milliárdos csalásokat
Több száz, összesen milliárdos tartozással rendelkező céget vett át az a bűnszervezet, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a napokban egy összehangolt akcióban számolt fel – tudatta a NAV a Facebook-oldalán.
A hivatal beszámolójából kiderül, hogy
az eladók azt hihették, megszabadultak adósságaiktól, de a nyomozás bűncselekmények megalapozott gyanújával folyik.
A NAV pénzügyi nyomozói, kockázatkezelői, revizorai, végrehajtói és információtechnológiai munkatársai együttesen beszerzett információ alapján hajtotta végre akcióját. A hivatal úgy véli, hogy
a bűnszervezet a társaságokat nem azért vette át, hogy azok gazdasági tevékenységét folytassa, a cégek egy részének eleve olyan adótartozása volt, aminél a NAV végrehajtási eljárásai sem vezettek eredményre. A nyomozás adatai szerint az elkövetőket két ügyvéd is segítette.
A nagyszabású akcióban
a hivatal emberei több mint harminc helyszínen kerestek bizonyítékokat,
köztük a bűnszervezethez köthető irodákban, irattárban, a cégeket átvevők és eladók címein is, emellett hat személyt őrizetbe vettek.
A közösségimédia-posztból megtudható, hogy
a NAV nyomozói jelenleg több mint kétszázhatvan cég átruházását vizsgálják,
a társaságoknak az átvétel időpontjában összesen több mint egymilliárd forint tartozása volt.
A pénzügyi nyomozók 21 gyanúsítottat hallgattak ki, akiket jellemzően költségvetési csalással, illetve közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A banda tagjai a megalapozott gyanú szerint bűnszervezetben dolgoztak, ami duplájára emeli a kiszabható büntetést. A Kecskeméti Járási Ügyészség indítványa alapján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.