Miért havonta kapunk fizetést?

Bármilyen furcsa, de történelmi viszonylatban nem is olyan régóta létezik a mai értelemben vett bér vagy fizetés. Mit is jelent pontosan? Talán úgy lehetne körülírni, hogy a bér egyfajta fizetség, amit a munkáltató fizet az alkalmazottnak a munkaszerződés alapján. Persze lehetne ezzel még precízebben jogászkodni, de a lényeg ennyi. A rendszeresen utalt fizetés nem keverendő össze például a darabbérrel, ahol a ledolgozott órák vagy elkészült darabok után jár a kialkudott összeg. Vagyis a bér rendszeres időközökben fizetett pénz, így a havibér éppen az egytizenkettede az éves bérünknek.

Ki adott és kapott először a történelemben valamilyen juttatást?

A válasz nem egyszerű. Nincs írásos nyoma, de fel kell tételeznünk, hogy vélhetően a neolitikumban, vagyis i. e. 10 000 és 6000 között már voltak olyan társadalmi formációk – nagyobb falvak, városi jellegű települések –, ahol a cserének, a kereskedelemnek kialakultak az alapvető szabályai. Ehhez társulnia kellett valamilyen közösséget irányító szervezetnek (a korai állam csírája), vagy éppen valamilyen vallási hierarchiának, amely a rendszeresen végeztetett munkáért rendszeres juttatást adott. De erről nincs semmiféle közvetett bizonyítékunk, legfeljebb áttételes.

Az első bizonyítékot egy ékírásos agyagtáblán találták az egykori Mezopotámia területén, a mai Irak déli részén. Az i. e. 3100-ra datált kis tábla egyértelműen azt mutatja, hogy mennyi volt a korabeli munkások napi sörfejadagja. Stilizált formában a korsó sör tűnik fel és a napi ételfejadag az agyagtáblán. Akkoriban mindenki sört ivott, nem csak a férfiak, mert az erjesztett italt biztonságosabbnak találták, mint a nem mindig tiszta vizet.  

A rómaiak sóban adták a fizetést

Az élethez nélkülözhetetlen volt a só, és a Római Birodalom fénykorában a katonák napibért kaptak, mégpedig sóban. Ezen aztán vehettek maguknak ételt, italt, vagy amire éppen szükségük volt, vagyis egyfajta pénzhelyettesítő eszközként működött. A sót az Adriai-tengerből nyerték, de nem csak a maguk számára. Idővel ugyanis a birodalom sóval kereskedett az északi germán törzsekkel és fél Európával. A só - latinul sal - megjelenik egyébként az angol nyelvben is, hiszen a salary, vagyis a bér, fizetés szó ebből a tőből ered.

A középkorban sem voltak tömegesen elterjedt, fix fizetések. Jussukat a parasztok általában akkor kapták meg a földesúrtól, amikor a betakarított terményeket sikerült eladni, befolyt az áruk. Akkoriban az európai királyságokat – ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni – a begyűjtött és értékesített termésből, a beszedett adókból és a háborúkban rabolt javakból finanszírozták, de ezt nem nevezhetjük bombabiztos jödelemnek, elég, ha csak a természeti csapásokra gondolunk  –  aszály, jégverés  –,  és máris odalett a termés, ezzel együtt pedig a bevétel is.

Iparosodás, iparosodás, iparosodás

Ez több lépcsőben ment végbe, az első szakaszt az 1520–1650 közötti időre tehetjük, amikor már virágkorukat élik a céhek, amelyekben dolgoztak alkalmazottak vagy betanuló inasok. Ugyancsak rendszeresen alkalmaztak szakembereket a középkori egyetemek és a kolostorok is.

Az igazi váltás, a tömeges, rendszeres, ám alaposan kizsákmányolt foglalkoztatás a XVIII. és a XIX. század fordulóján érkezik az angol ipari forradalommal. Itt már volt minden: kaptak órabért vagy fizetést naponta, esetleg darabbért. Nem volt álommeló akkoriban gyárakban dolgozni, de legalább fix fizetéshez jutottak, ami nem mindig volt elmondható a korabeli mezőgazdaságban gályázókról.

A második ipari forradalom ideje alatt, nagyjából 1870 és 1930 között indultak be igazán a modern értelemben vett üzleti vállalkozások. Ezt húzta mindenfelé a vasútépítésektől kezdve a villamos energia alkalmazásán át a korai telekommunikációs iparágak megjelenéséig (telefon, távirat) egy sor vadonatúj terület. És ennek nyomán jelentek meg a már rendszeresen fizetett alkalmazottak és a munkások tömegei az akkori világ fejlettebb államaiban. A XX. században pedig az alkalmazotti lét még inkább kiteljesedett a szolgáltató szektor felemelkedésével, megerősödésével, majd pedig a szellemi foglalkozásúak iránt általánossá váló felfokozott kereslettel. 

Havi fizetés

Annyi leszögezhető, hogy a rendszeres havi fizetés gyakorlata nagyjából mintegy 150 éves. Ez rögzült a világ legtöbb legtöbb részén, bár például az angolszász területeken ma is jellemző a heti vagy kétheti bérezés. Magyarországon a rendszerváltás előtt – az idénymunkát leszámítva – havi bérfizetés volt. 1990 után azonban nálunk is megjelentek a másféle fizetési megoldások, de nem terjedtek el. Persze a fizetés gyakoriságát befolyásolhatja egy-egy vállalkozás nagysága is. Mondjuk kis- vagy mikrovállalkozásoknál megoldható, hogy akár a munkanap végén adják oda a bért, de egy 15 ezer embert alkalmazó multinál ugyanez a gyakorlat lenullázná a pénzügyi osztályt. Vagyis bizonyos helyeken valószínűleg megoldható lenne a havinál gyakoribb fizetés is, ám a nálunk rögzült gyakorlat szerint úgy tűnik, hogy még jó ideig velünk marad a havibér. 

Borítókép: Charles Phelps Cushing/ClassicStock/Getty Image