Ellenzéki Barátok közt: Nagy Blanka nem lehet a Momentum ifjúsági szervezetének tagja

2021.02.06. 17:17

Tavaly novemberben számoltunk be róla, hogy Nagy Blanka kilépett a Momentumból. A döntés mögött az állhatott, hogy nem volt esélye a párt jelöltjévé válni a 2022-es országgyűlési választásokon. Nagy Blanka szombati – azóta törölt vagy nem nyilvánosra állított – Facebook-posztjában úgy fogalmaz:

azért léptem ki, mert olyan belső atrocitások értek, amiket már semmiféle jósággal sem lehetett orvosolni.

A párt ifjúsági szervezetéből viszont nem lépett ki, de mint írja, 

a mai napon kellett értesülnöm arról, hogy nem szavazta meg az elnökség azt, hogy újra tag legyek annak ellenére, hogy én voltam a Gyulai TizenX alapszervezeti vezetője, amit „a botrányok elkerülése végett nem tehettem nyilvánossá”.

A döntésről emailt is kapott, viszont az a spambe érkezett meg.

Amikor kiléptem a Momentumból, értesüléseim szerint és több megerősített forrásból tudtam meg, hogy etikai eljárást akarnak indítani ellenem. Az indok ismeretlen volt. Arra hivatkoztak, hogy „kiléptem a Momentumból”

– teszi hozzá Nagy Blanka, aki szerint ez nem indok, nem követett el semmiféle szabálysértést, de tudomásul veszi, és reméli, hogy a „jövőt demokratikusabban fogják művelni, mert ez jelenleg inkább egy kicsinyes játszma”. Nagy Blanka 2018 végén gimnazistaként vált ismertté, amikor egy decemberi tüntetésen sarkos véleményt fogalmazott meg Áder János köztársasági elnökről és a fideszes képviselőkről.



  • Bérelnék
  • Bankszámla