Több mint ötven egészségügyi dolgozó életét követelte a koronavírus

2021.02.08. 11:30

A Magyar Orvosi Kamara honlapján szereplő adatok szerint eddig ötvenhat egészségügyi dolgozó vesztette életét koronavírus-fertőzésben Magyarországon.

Az elhunytak között vannak ápolók, háziorvosok, nőgyógyászok, főorvosok, egy kutatóorvos és mentősök is. A halálhírekről a sajtóból vagy saját forrásaikból értesültek. 

Mély megrendüléssel búcsúzunk a Covid–19 pandémiában elhunyt kollégáinktól, akik hivatástudatukhoz méltón teljesítették esküjüket, orvosi, illetve ápolói kötelezettségeiket, elhivatottan szolgálva embertársainkat

– írják az oldalon, ahol egy héttel ezelőtt negyvenhét áldozatról, két hete pedig negyvenegy egészségügyi dolgozó halálhíréről számoltak be.

A honlapon ugyanakkor azt is hozzátették: ha valaki „hozzátartozóként bármely okból nem szeretné elhunyt rokona nevét általuk megjelentetve látni”, megkérhetik a kamarát, hogy ne tüntessék fel a honlapon.