Baj, ha a gyerekeink idegenekkel beszélgetnek a neten?

2021.02.09. 18:32

Miközben a szülők többsége rutinszerűen beszélget a gyermekével a tanulásról és az iskolában történtekről, csupán kétharmaduk tartja fontosnak, hogy otthon szóba kerüljön a netes zaklatás témája, vagy a közösségi oldalak használata

– világított rá egy friss, a Biztonságos Internet Nap alkalmából készült hazai kutatás. 

Az Ipsos kutatóintézet azt vizsgálta, hogy a magyar szülők mennyire vannak tisztában iskoláskorú gyermekeik internetezési szokásaival, valamint az ezzel összefüggő veszélyekkel. A Telenor megbízásából végzett felmérésből kiderült, hogy

  • minden negyedik gyermek volt már csalódott vagy szomorú amiatt, amit az interneten tapasztalt, a legtöbbször ennek oka bántó megjegyzés, komment volt;
  • minden harmadik esetben a nem neki való tartalom adott okot a szomorúságra, ahogy a kevés kapott like vagy a vártnál alacsonyabb követőszám is megjelent az indokok között.

Arra szintén fény derült, minél idősebb egy gyerek, a szülők annál kevésbé látnak rá az online tevékenységére, holott a cyberbullying leginkább a tinédzsereket érinti.

Ahogy az is is kiderült, a közösségi oldalak egyre népszerűbbek a fiatalok életében. A kitöltők kisgyermekeinek

  • 64 százaléka regisztrált a Facebookon;
  • 43 százaléka használja az Instagramot;
  • 39 százaléka a TikTokot.

Az életkorral egyenesen arányosan nő a közösségi oldalakon való jelenlét valószínűsége: a megkérdezett szülők 9-13. osztályos gyerekei 96 százalékának, vagyis szinte mindenkinek van Facebook-profilja.

Álhírek, felnőtt tartalom

A szülők tapasztalatai alapján az iskolás gyerekek

  • 57 százaléka találkozott álhírekkel;
  • 36 százaléka pedig felnőtt tartalommal,

Az álhírek esetében a szülők 89 százaléka közvetlenül a gyermektől szerzet tudomást az élményről, és a családban, ahol jelen van a kommunikáció az internetről, ott a gyerekek többsége a nem kívánatos felnőtt tartalmakról is hajlandó beszámolni a szüleinek. Ahol ilyen eset a szülők tudomására jutott, ott a kutatás szerint sikerült megnyugtatóan átbeszélni a történteket. 

Bár a válaszadó szülők 89 százaléka úgy véli, hogy tisztában van vele, gyermeke milyen adatokat oszt meg az interneten, az online tevékenységükre csak az 56 százalékuknak van rálátása. A gyerekek a közösségi oldalakon főleg önmagukról vagy a hobbijukról osztanak meg képeket, a lakóhelyre vonatkozó adatokat azonban jellemzően nem teszik közzé.

Kapcsolódó

A gyerekeink is tudják, hogy káros a túl sok képernyő előtt töltött idő

Amikor megtanítjuk a gyereket biciklizni vagy tömegközlekedni, minden veszélyhelyzetre felhívjuk a figyelmét. Ugyanilyen szinten tudatosítanunk kell bennük a virtuális tér kockázatait is.

A válaszok alapján a gyerekek 39 százalékával fordult már elő, hogy idegenekkel kommunikált az interneten, ugyanez a kilencedik osztályosnál nagyobb diákoknál jelentősebb arányú, 60 százalékukra igaz. Ez a közösségi oldalakon a bejegyzésekhez fűzött hozzászólások, vagy az online játékok esetében természetes, de az mindenképpen óvatosságra intő adat, hogy 

minden tizedik tanuló már találkozott magát gyereknek kiadó felnőttel a neten.

A járványügyi helyzet hatására nőtt az online játékok és kommunikációs felületek népszerűsége is, melyek használata során könnyen olyan személyekkel is kapcsolatba kerülhetnek a gyerekek, akiket korábban nem ismertek.

Ezzel a témával is foglalkozik a most közzétett TudatosNet-videó sorozat , amely mindennapos helyzetek bemutatásával és praktikus tanácsokkal segíti a gyerekeket és a szülőket, két perces, könnyen emészthető animációkban.

Azt látjuk, hogy a szülők részéről az elmúlt években már elindult egy kedvező folyamat, egyre jellemzőbb, hogy a gyerekkel a netezésről is beszélgetést kezdeményezzenek. Ezt szeretnénk erősíteni és felgyorsítani a TudatosNet-videókkal 

– mondta Koren Balázs, a HiperSuli szakmai vezetője.

Online bántalmazás, cyberbullying

Az online bántalmazás, azaz a cyberbullying továbbra is jelen van a fiatalok életében, viszont feltételezhető, hogy az érintettek gyakran elhallgatják a problémát, mivel a szülőknek csupán

  • 14 százaléka tud arról, hogy saját gyereke átélt már online zaklatást;
  • 24 százalékuk viszont tud olyan másik fiatalról, aki cyberbullying áldozata lett.

10-ből egy gyerek bevallotta, hogy írt már negatív, bántó megjegyzést másnak.

A TudatosNet Online Zaklatás című videójából kiderül, hogy az elkövetők sem mindig ismerik fel tetteik súlyát, ezért fontos a szembesítés, illetve a sértő tartalmak, bejegyzések törlése, jelentése. 

TudatosNet online kvízzel pedig szülő és gyermeke is felmérheti felkészültségét a tudatos internetezés témájában.

Kapcsolódó

Biztonságos internet nap az Indexen

Ma egy teljes nap arról szól az Indexen, hogy a gyermekeinkkel együtt hogyan legyünk nagyobb biztonságban a neten.