Hamar rákaptak az Erste új appjára

2021.02.09. 13:51
Óriási volt a nyomás George-on, így nem véletlen, hogy egy picit döcögött az első munkanapján.

Egy nap alatt az Erste több mint 300 ezer MobilBank felhasználója közül már 250 ezren váltottak George-ra, és csaknem 90 ezren be is léptek már

– tudta meg az Index a banktól. Ugyanakkor

a nagy érdeklődés átmeneti túlterhelést okozott, a rendszerek teljesítményoptimalizálása zajlik, ami néha – és egyre ritkábban – még lassulást eredményezhet, nagy erőkkel dolgoznak a javításon.

A banknál érdeklődtünk arról is, hogy a felhasználóknak van-e bármi dolguk az alkalmazáscserét illetően, és azt közölték, hogy az Erste MobilBank felhasználói frissítésként kapták meg az alkalmazást, így ez nem igényel sem személyes, sem telefonos ügyintézést.

Ki is az a George?

George a bankolás szabadságát, a pénzügyek intézésének új élményét hozza el. A platform mindenkinek kényelmes, hiszen az ügyfelek igényeihez alkalmazkodik: annak is tökéletes megoldás, aki csak a mindennapi kiadásait szeretné könnyen átlátni és egyszerűen kezelni, és annak is, aki különféle befektetéseit menedzselné egyetlen alkalmazás segítségével akár telefonról – írja az új appról az Erste.

A bank korábbi közleményéből az is kiderül, hogy George sokkal több, mint egy korszerű banki applikáció, amely – egyedüliként a magyar piacon – az Amazon felhőjében fut, ezzel rendkívüli gyorsaságot és biztonságot garantálva. George felhasználóbarát és kényelmes: moduláris rendszere révén mindenki saját magára szabhatja a szolgáltatási kínálatot.

A digitális platform indulásával párhuzamosan a bank megjelenik a George számlával. Az Erste első csomagdíjas termékét teljesen online, videós azonosítás segítségével lehet igényelni mindazoknak, akik nem rendelkeznek folyószámlával a banknál. A George számla okosárazású, vagyis automatikusan igazodik a díja a számlaforgalomhoz: 250 ezer forintos havi forgalomig mindössze 390, 400 ezer forintos havi forgalomig 990 forintért kínál digitális csatornák – online megbízások és átutalások, bankkártyás fizetések – használata esetén egyéb költségektől mentes csomagot az ügyfeleknek havi legalább százezer forintos jóváírás teljesítése esetén. Ráadásul a bevezető kampányban az első három hónap díját el is engedi a pénzintézet, és hasonló díjmentességet biztosít az értékpapírszámla-vezetésre is. 

A szintén most debütáló George kártya különlegessége a formátum lesz: az eddigi fekvő megoldások helyett a magyar piacon először a plasztiklap álló helyzetű lesz – alkalmazkodva ahhoz, hogy a kártyát ebben a helyzetben használják, helyezik be az automatába vagy a fizetőterminálba.