Parragh László elnézést kért a megbántott vállalkozóktól

2021.02.09. 09:09

Elnézést kér Parragh László azoktól a vállalkozóktól, akiket esetlegesen megbántott korábbi kijelentésével. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ugyanis az ATV-nek adott vasárnapi interjúban az mondta, hogy nincs kötelező kamarai tagság, de van egy ötezer forintos regisztrációs díj, ami szerinte kis összeg egy vállalkozás tekintetében, és ha valaki ezt nem tudja egy év alatt kifizetni, az ne is vállalkozzon. 

Az RTL Klub Híradó hétfőn megkereste Parragh Lászlót, aki azzal érvelt, hogy szerinte az interjúban kifejtett teljes gondolatmenetét nem ismerhette meg a nyilvánosság, illetve szerinte a kamara a veszélyhelyzet alatt számos, a vállalkozások terheit csökkentő intézkedésért sikeresen lobbizott a kormánynál. 

Szerintem csak tavaly legalább 500 milliárd forintot kialkudtunk a gazdaság számára ezeken a területeken. Ehhez viszont a kamarát fent kell tartani, ehhez bért kell fizetni, ehhez működni kell. Én azt gondolom, ötezer forint egy vállalkozás számára egy esztendő alatt nem lehet akkora tétel, ami nem kigazdálkodható

– fogalmazott Parragh László, hozzátéve, hogy elnézést kér azoktól, akiket esetleg megbántott korábbi kijelentésével. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyébként a veszélyhelyzet idején sem tavaly, sem idén nem szedte be a regisztrációs díjakat, de azokat a járvány elmúltával be kell majd fizetniük a vállalkozóknak.