Egymilliárdért kínáltak középkori ereklyéket, lebuktak az orgazdák

2021.02.11. 12:25

2019 nyarán jutott el az információ a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályához, hogy egy pécsi férfi és ismeretlen társai vagyon elleni bűncselekményből származó, feltehetően több száz éves, vallási tárgyú könyveket birtokolnak, amelyekre vevőket keresnek – áll a rendőrség honlapján.

Az elkövetők között magyar és külföldi állampolgárok is vannak. Az értékesíteni kívánt tárgyak három darab, feltehetően a Közel-Keletről származó, bőrre készített egyházi motívumokat tartalmazó iratok lehetnek, amelyek eladásából nem kevesebb, mint egymilliárd forint hasznot reméltek.

A vallási ereklyék értékesítése érdekében egy lehetséges külföldi vevővel találkozót szerveztek Ljubljanába. A KR NNI munkatársai felvették a kapcsolatot a szlovén rendőrséggel, akiknek kijelölt egységei az elkövetői kört az általuk használt ingatlanban még a vallási ereklyék értékesítése előtt elfogták augusztusban. A három könyvet lefoglalták.

A lefoglalt tárgyakat a szlovén ügyészség képviselői szeptemberben átadták a magyar hatóságoknak, akik a könyvek vizsgálatára igazságügyi szakértőt rendeltek ki. Az elsődleges szakértői vizsgálat alkalmával azt állapították meg, hogy a lefoglalt tárgyak alapvetően eredeti egyházi iratok látszatát keltő hamisítványok. Részben azonban eredeti dokumentumokkal is dolgoztak. 

A vizsgálat ugyanis azt is kiderítette, hogy egyes lapok bizonyosan a VII. századból, más részletek a XII–XVI. századból származnak.

A könyvek eredeti részei a hatályos magyarországi jogszabályok, illetve a nemzetközi egyezmények alapján olyan védett kulturális javaknak minősülnek, amelyek az igazságügyi szakértő véleménye alapján egyedülállónak számítanak, értékük anyagi szempontból jelentős, kulturális örökség szempontjából pedig felbecsülhetetlenek.

Egyelőre még további szakértői vizsgálatok is folyamatban vannak a nyomozás és a műtárgyak eredetének meghatározása érdekében.

A nyomozók orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként három magyar, egy szlovén és két horvát állampolgárt.