Karácsony Gergely: a legszegényebb budapestiek sem éjszakázhatnak kint ebben a fagyban

2021.02.11. 15:06

Minden olyan budapestit, aki bármilyen okból utcán tartózkodik este 8 és reggel 5 óra között arra kért a főpolgármester Facebook-bejegyzésében, hogy segítsen megóvni a legelesettebbek egészségét, életét.

Karácsony Gergely annak kapcsán írt, hogy ellátogatott a Menhely Alapítvány krízisautójára.

Megrázó élmény, de tanulságos és szép is, hogy néha, néhány órára én is részt vehetek annak az ellátásnak a munkájában, ami a legszegényebb budapestiek közül a legelesettebbeket sem hagyja magára, a legnagyobb hidegekben sem

– részletezte a főpolgármester. Hozzátette, nagyon fontos, hogy a hideg időben odafigyeljünk azokra a szomszédainkra, ismerőseinkre is, akik esetleg az otthonukban fagyoskodnak. Kiemelte, hogy a kihűléses halálesetek jelentős része

fűtetlen otthonokban történik,

az egyedül élő, idős emberek a leginkább veszélyeztetettek.

Rájuk is figyeljünk oda a következő napokban! Vigyázzunk egymásra

– hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely bejegyzésében. 



  • Hírek
  • Hírek