Pert nyert a kirúgott sportújságíró a Mediaworks ellen

2021.02.11. 15:53 Módosítva: 2021.02.11. 16:24
Talán mégis létezik még jog és valamiféle demokrácia Magyarországon – értékelte Sinkovics Gábor a bírósági döntést.

30 éves sportújságírói karrier végére tett pontot a Nemzeti Sport című napilap kiadója, amikor (formálisan közös megegyezéssel)  elbocsátotta Sinkovics Gábor újságírót. Amint arról az Index is beszámolt, Sinkovics sajátos stílusú írásában egyebek mellett azt állította, hogy „a seggnyalás sokkal népszerűbb sportág itthon, mint a futball”, Szöllősi György főszerkesztőt pedig udvari bohócnak nevezte. Miután eltávolították, azt is megjegyezte, hogy nem kapta vissza a volt munkahelyén összegyűjtött sportrelikviáit.

A Mediaworks által kezdeményezett személyiségi jogi perben az újságírót a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte - olvasható a civil szervezet honlapján

A kormányközeli sajtótermékeket kiadó médiakonglomerátum nyolcszázezer forint sérelemdíjat követelt arra hivatkozva, hogy az újságíró megsértette a kiadó jó hírnevét.

A Mediaworks álláspontja szerint Sinkovicsot nem rúgták ki, és az sem igaz, hogy ellopták volna a sportrelikviákat tartalmazó szekrényét. Emellett a kiadó a keresetében a Szöllősi főszerkesztőre vonatkozó állítások miatt is fel akart lépni, azokat ugyanis indokolatlanul bántónak és megalázónak látja.

A TASZ által képviselt Sinkovics szerint azonban cikke közügyre vonatkozó politikai véleménynyilvánítás volt, ezeket Magyarország legnagyobb médiavállalkozásaként a felperesnek tűrnie kell. 

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében teljes egészében elutasította a Mediaworks keresetét, megállapítva, hogy Sinkovicsnak a kiadó működésével kapcsolatos kritikái politikai véleménynyilvánításnak minősülnek, és az újságíró teljes joggal érezhette kirúgásnak a munkaviszonya közös megszüntetését. A bíróság azt is megállapította, hogy Sinkovics a relikviákat tartalmazó szekrényének eltűnése kapcsán sehol sem állította, hogy azt a volt munkáltatója ellopta volna, Szöllősi nevében pedig nem érvényesíthet személyiségi jogi igényt a Mediaworks, amiért Sinkovics a főszerkesztőt udvari bohócnak nevezte, utalva a miniszterelnökhöz fűződő, közismerten szoros kapcsolatára.