A fürdőalkalmazottak javának megmaradt az állása
További Belföld cikkek
- Tíz éve nem volt ilyen alacsony ennek a zöldségnek a termése
- Egy több mint 40 éve várt hidat adtak át Ajkán
- Kiszivárgott Orbán Viktor terve: lakásépítések, egymilliós átlagbér és munkáshitel
- Nem akárki méltatta Orbán Viktor beszédét
- Hová lehet fordulni, ha a szolgáltató korlátozza vagy törli a közösségi profilt?
Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke arra hívta fel a figyelmünket, hogy a hazai turizmust a köznyelv hajlamos a szállodákkal és éttermekkel azonosítani, de ennél több ága van a szektornak, ilyenek például a fürdők, melyek az egyik fontos motorját jelentik az iparágnak.
2018-ban az összes vendégéjszaka háromnegyede olyan településen realizálódott, ahol turisztikailag jelentős fürdő van. A fürdővárosok pörgetik a hazai turizmust
– mondta az Indexnek a fürdőszövetség vezetője.
Az ilyen létesítmények a novemberben bejelentett járványügyi intézkedések óta nem nyithatnak ki, Boros László Attila kérdésünkre ezt úgy kommentálta, hogy
soha nem látott válságban vagyunk, ilyen helyzetet korábban elképzelni sem tudtunk, de arányaiban vélhetően a fürdőszektor tudta megtartani a legtöbb munkavállalót a járvány következményei által erősen sújtott ágazatok közül. 18 ezer fővel futottunk neki a válságnak, mostanáig a dolgozók 77 százalékát sikerült megtartani. Ez lehetővé teszi a gyors újraindulást, de a tartalékokat a végletekig kimerítette.
A munkavállalók ilyen arányú megtartását azért is gondolja nagy dolognak, mert elmondása alapján a fürdők „hófehér” foglalkoztatók, dolgozóik annyi időre és akkora bérre vannak bejelentve, amennyi a valóság.
Ezzel kapcsolatban azt is hozzátette, hogy a fürdőüzemeltetés speciális tudást igénylő ágazat, ezért nagy értéket jelentenek a szakemberek.
Kaptak segítséget?
A fürdők jellemzően önkormányzati tulajdonban vannak, a magánkézben lévők a kkv-knak indított Széchenyi Turisztikai Kártya hitellehetőségét tudták igénybe venni. A legnagyobb költségtétel a bér, ezért jelentett nagy segítséget a bértámogatási program, és fontos eszköz a járulékmentesség is
– fejtette ki a fürdőszövetség elnöke.
A szervezet a közelmúltban zárt le egy felmérést, ami a 2020-as évről szólt, Boros László Attila az Indexszel ismertetett néhány fontos adatot ebből:
A látogatószám 2019-hez képest 45 százalékra esett vissza, a 2020-as év gyakorlatilag csak a nyárról szólt. A bevételek a 2019-es 54 százalékára csökkentek, tehát nagyjából a felére estek vissza.
A legnagyobb nehézséget a mostani időszakban a fürdőházak fenntartása jelenti, mert ezek a létesítmények még üzemszünet idején is költségesek, a légkezelést és az épületek fűtését sem állíthatják le teljesen, mert visszafordíthatatlan károkat okozna. Sok helyen olyan magas ásványianyag-tartalmú gyógyvizekkel dolgoznak, hogy a vízgépészeti rendszereket is működtetni kell, hogy megelőzzék a hálózatok károsodását.
Boros László Attila egy olyan fürdőről hallott, amely a fizetésképtelenség határára került, de nem tud csődökről:
Minden nehézség ellenére a csőd eddig nem volt jellemző ebben a szektorban, de mindenhol külső forrást kellett bevonni a finanszírozásba, ez leginkább banki forrásból vagy tulajdonosi hozzájárulásból történt. Ahol megtehették, az önkormányzatok is segítettek, néhány esetben állami hozzájárulásról is tudunk. Az azonban nyilvánvaló, hogy az utolsó tartalékaikat is felélték a fürdőüzemeltetők.
Az újranyitáshoz legalább 8-10 napra lesz szükségük, mert van egy megelőző protokoll, amit a vendégek biztonsága érdekében alkalmaznak: a medencéket takarítják, fertőtlenítik, feltöltik vízzel, ellátják vízkezelő szerekkel és felfűtik. Forgatni kell a vizet ahhoz, hogy ezek a szerek egyenletesen elkeveredjenek a medencében, ezt követően vízmintát kell küldeni a laborba, ennek eredményét a helyi kormányhivatalokhoz juttatják el, és ők mondják ki a végső szót a tényleges nyitásról.
Fogyasztói bizalom és nyitás
A fürdőszövetség elnöke óvatos indulásra számít. Hogy lesz-e fürdőlátogatási boom, és azonnal megtelnek-e a fürdőhelyek, a fogyasztói bizalomtól és az átoltottságtól függ leginkább:
A fogyasztói bizalom valószínűleg az átoltottság mértékével arányosan növekszik, ezért szurkolunk, hogy minél magasabb arányt érjen el a vakcinázottság. A felpattanás mértéke sok tényezőtől függ, például rossz időjárás esetén napok alatt több százalékot tud esni egy fürdő árbevétele.
A fogyasztói bizalom helyreállításához szerinte erős és tudatos kampányra lesz szükség, de ha a korábban bevezetett Covid-protokoll szerint járnak el, amelyek az ősszel már működtek – például a távolságtartás, a higiéniai óvintézkedések és a kiemelt vízkezelés –, az emberek is bátrabban mennek újra fürdőzni.
Boros László Attila leszögezte, hogy a fürdő az egyik legbiztonságosabb közösségi tér a sok fertőtlenítés és az erős higiénia miatt, ráadásul az ottani víz bizonyítottan nem kedvez a vírus terjedésének.
Kérdésünkre azt is elárulta, hogy a kormány és a szövetség között konstruktív a párbeszéd, ennek mentén a napokban benyújtanak egy javaslatcsomagot, amelyben azt részletezik, hogy az újranyitáshoz milyen intézkedéseket és további segítséget tartanak indokoltnak.
(Borítókép: A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda üres medencéi 2020. március 15-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)