Márciustól változásra számíthat, aki jogosítványt akar motorra

2021.02.12. 08:24 Módosítva: 2021.02.12. 08:28

Megújított tantervi és vizsgakövetelményeket teljesítve lehet márciustól motoros jogosítványt szerezni. Az óraszám nem fog emelkedni, viszont a vezetéstechnikára nagyobb hangsúlyt fektetnek – erről beszélt a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont felügyeleti és módszertani igazgatója az InfoRádiónak. Dobrocsi Endre szerint a balesetek elsősorban nem azért történnek, mert a motorosok nem ismerik a közlekedési szabályokat, hanem azért, mert technikailag nem nagyon tudják követni a nagy tömegű és teljesítményű járművek vezetését. 

Az akadályok kikerülése „nem feltétlenül döntéssel oldható meg”, hanem más kormányzástechnikával, éppen ezért ilyen új elemek épülnek majd be a képzésbe, és ezekből fognak olyan vizsgasort összeállítani, amelynek a teljesítésével a jelölt igazolni tudja, hogy felkészült. Változni fog a vizsgapályák mérete és vonalvezetése is. Részletesebben oktatják a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és a védőfelszerelés kiválasztását, valamint annak helyes használatát is.

Az InfoRádió emlékeztet: Magyarországon a regisztrált motorkerékpárok száma 2001-hez képest több mint a kétszeresére, 186 ezer közelébe nőtt 2019 végére. A statisztikák szerint a motorosok baleseti halálozási kockázata lényegesen magasabb az autósokénál, az elmúlt időszakban évente bekövetkezett 1200-1500 balesetben 50-60 motoros vesztette életét.