Csak tíz nap kellett, hogy újra rács mögé kerüljön

2021.02.12. 18:18

Ismét letartóztatták azt a férfit, akit korábban azért ítéltek el, mert volt feleségét zaklatta és bántalmazta, ugyanis a szabadulása után folytatta korábbi házastársa zaklatását, illetve ezt megfejelve több másik bűncselekményt is elkövetett – tájékoztatott róla a Veszprém Megyei Főügyészség.

A férfinak mindössze tíz nap kellett a szabadulása után, hogy újra a rendőrség, illetve a bíróság vendéglátását vehesse igénybe, mert eleinte többször, gyakran ittas állapotban megjelent a volt felesége lakásánál.

A nő ingatlanjának ajtaján dörömbölt, folyamatosan háborgatta, azaz folytatta a zaklatását.

Ezzel együtt nagyon „szorgalmas” volt, hiszen február 1-jén Berhidán besurrant egy lakásba, ahonnan húszezer forint készpénzt vitt magával. Öt nappal később, a késő délutáni-esti órákban egy lakóházba is betört, ahol a konyhaasztalon talált pénztárcából vitt el ötvenezer forintot, majd abba a szobába is bement, ahol a ház tulajdonosa aludt, és ezt kihasználva a sértett melletti éjjeliszekrényről a férfi húszezer forintot érő mobiltelefonját is elvitte. A férfi másnap egy ötvenötezer forint értékű kerékpárt vitt magával az egyik berhidai bolt elől.

Azonban a kerékpár ellopása után

pár percen belül elfogták a rendőrök a visszaesőt, akinél az ellopott pénz egy részével együtt a lopott telefont is megtalálták.

Mivel a bűnismétlés veszélye valószínűsíthető, a bíróság egy hónapra letartóztatta az elfogott férfit.