Ez a két hónap, ahogy az elmúlt egy év is a koronavírussal szembeni küzdelemről szólt, november 11-én korlátozó intézkedéseket vezettünk be – kezdi Orbán Viktor. A kormányfő szerint nagy a kísértés, hogy az elhúzódó járvány idején a politikai döntéshozók járványügyi szakembernek képzeljék magukat, bár némi jártasságra ők is szert tesznek. A döntés felelősségét nem kívánják áthárítani, a védekezés megszervezése és irányítása kormányzati feladat, de ragaszkodnak hozzá, hogy a járványügyi szakemberek véleménye a lehető legnagyobb súllyal jelenjen meg.
A járványadatok egész Európában növekednek, a magyar emberek a nyári konzultáció során egyértelművé tették, hogy működnie kell az országnak, ezért tartották nyitva a munkahelyeket és az általános iskolákat; szükség volt a kijárási tilalomra, a közösségi helyek bezárására, a rendezvények és a sportesemények látogatásának megtiltására. Orbán leszögezte, hogy a válságkezelésük következetes, lényegében november óta nem változtattak az intézkedéseken, ezért sikerült a járványt keretek közé szorítani. Akik más utat jártak és folyamatos változtatásokban hittek, akik Nyugat-Európában karácsonykor újranyitottak, azoknál hatalmas erővel jött a harmadik hullám.
Rovataink a Facebookon