Lesz-e az egynapos műtétekhez személyzet is?

2021.02.15. 06:33

A második járványhullám súlyosbodásával és a kórházak leterheltségének egyre aggasztóbb növekedésével november 10-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden tervezett műtéti beavatkozást leállított. A közelmúltban feloldották ezt a korlátozást, azonban emiatt többszörösére nőttek a várakozási idők egy-egy beavatkozásra. Legtöbbet jelenleg a szürkehályog-műtétekre kell várni, míg korábban – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint – ez 44 napot jelentett, mára több mint 200 napot. 

A Magyar Kórházszövetség elnöke, Ficzere Andrea úgy nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy a térdprotézis-beavatkozásokra, valamint a csípőprotézis-beültetésekre váróknak is türelmesnek kell lenniük, noha kétségtelen, hogy az érintetteknek olykor erős fájdalmaik vannak. Amint a koronavírusos betegek száma csökken, illetve a lakosság átoltottsága növekszik, azonnal fogadják a most várakozni kényszerülőket.

Az újrainduló egynapos beavatkozások elvégzéséhez 72 órán belül egy PCR-teszt, majd a műtét napján egy antigéngyorsteszt elvégzését kérik. 

Intézménye válogatja, hogy erre van-e kapacitás

– mondta Ficzere Andrea. A kórházak terheltsége nem egyenletes, van, ahol több, van, ahol kevesebb a koronavírusos kezelt, ami hatással van a személyzet elérhetőségére.

A feloldás ezúttal is vélhetően fokozatosan történik majd, de ehhez el kell érni, hogy a lakosság azon része, amely a várakozókat jelenti, biztonságban tudjon bekerülni a kórházakba – tette hozzá a szakember.