Két hete biztos itt van a brit variáns Magyarországon

2021.02.15. 11:50

Az elmúlt két hétben végzett pozitív PCR-tesztjeinkből kiválasztott 196 véletlenszerű minta elemzése után kiderült, hogy 96 mintában a brit vírusvariáns okozott fertőzést. Azaz a minták felében már a brit variáns – közölte az Index megkeresésére a Neumabb Labs. 

A magánrendelésekből érkező mintákat elemző Neumann Labs közölte azt is, hogy olyan PCR-vizsgálatot vezet be, amely képes kimutatni a koronavírus újonnan megjelent variánsait, a brit, a dél-afrikai, a brazil és az európai mutánsokat is. Ezt a vizsgálatot ingyen biztosítják a megrendelőknek, az eredményt 24 órával a PCR-t eredményét követően készül el. 

A dél-afrikai vagy brazil variánst eddig még nem találtak az elemzett mintákban.  

Kapcsolódó

Dominánssá válhat a brit mutáns

Dániában az új fertőzöttek csaknem harmadát a brit variáns betegíti meg.

Egyébként a labor eddig 100 ezer feletti tesztet végzett el az elmúlt hónapokban, ebből 16 százalék mutatott ki koronavírus-fertőzést.