A megerőszakolt ifjú szocialista, egyben az őszödi beszéd tanúja

2021.02.16. 12:57
Eltűntként keresték 9 órán át Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőt – erősítette meg az Indexnek a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A férfit este 9 körül megtalálták. A rendőrség megerősítette az Indexnek, hogy a férfi jól van, az eltűnése körülményeiről később adnak tájékoztatást.

A képviselő vasárnap még egy videóval jelentkezett Facebook-oldalán, amelyben súlyos állításokat fogalmazott meg Botka László polgármesterrel kapcsolatban, és leleplezést ígért hétfőre, amikor állítólag eltűnt. A Szegedma információi szerint a képviselő hétfőn futni indult, de a sportolás után nem ért haza. Erről felesége számolt be lapnak, aki azt nyilatkozta, hogy délelőtt jelentette be férje eltűnését, azonban a rendőrség tájékoztatása szerint a bejelentést az asszony nem kapkodta el, mert csak 13 óra körül értesítette a rendőrséget.

Kapcsolódó

Eltűnt egy szegedi önkormányzati képviselő

Szabó Bálint nagy leleplezést ígért, reggel óta nincs hír róla.

Szabó Bálint eltűnésének története is zavaros, de pályafutása is kalandos, olyan, mint egy hollywoodi forgatókönyv. Szabó neve először a Vas megyei Csepregen merült fel, amikor 2002-ben a Fidesz támogatásával indult független polgármesterjelöltként az önkormányzati választásokon. Egyike volt annak a 12 helyi politikusnak, akit a jobboldal is támogatott a városban.

MSZP-s fordulat

Fél évvel később a jelenlegi zuglói önkormányzati képviselő, Tóth Csaba meghívására lett az ifjú szocialistákat tömörítő Fibisz (Fiatal Baloldal  Ifjú Szocialisták) megyei vezetője.

Szabó Bálint fiktív MSZP-s tagok toborzásával keveredett első botrányába. 2004 elején kizárták az MSZP-ből, mert helyi roma vezetők szerint többedmagával pénzért toborzott új, fiktív tagokat a pártba. Állítólag ötszáz és ezer forintot kínáltak a belépésért. 400-500 tagot próbáltak így toborozni. A botrányban Tóth Csaba, Zuschlag János és az akkori kőszegi MSZP-elnök, Táncsics Péter neve is felmerült.

Megerőszakolt ifjú szocialista

Szabó viszont ellentámadást indított a pénzért vásárolt roma tagság ügyében a Tóth Csabát megvádoló szombathelyi cigány önkormányzati elnök, Horváth Csaba ellen 2004-ben. Szabó feljelentése szerint a bírósági tárgyalás előtti éjszaka megtámadták, ütlegelték és megerőszakolták őt. Az ügyet bizonyítékok hiányában később megszüntették.

Országos ismertségét egy 2005-ben nyilvánosságra hozott belső pártlevelezésnek köszönhette. Tóth Csaba azt írta Hiller István akkori pártelnöknek, hogy 2004-ban Szabót nemcsak megverték, hanem meg is erőszakolták. Szabó állítása szerint 2005-ben halálos fenyegetéseket kapott, amikor az MSZP belső harcairól akart sajtótájékoztatót tartani.

Karrierje az MSZP-ben akkor ért véget, amikor rendezvényére fővendégként Bajor Imrét hívta meg, de miután nem jelent meg, Szabó azt állította, hogy a színész balesetet szenvedett az autópályán.

Bajor Imre a Heti Hetesben értesült a saját balesetéről. Szabó végül 2006-ban döntött úgy, hogy abbahagyja a pártpolitizálást. Idővel Szegeden lett porszívóügynök, de előtte még Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédébe is beletenyerelt.

A Heti Válasznak adott interjúban Szabó Bálint arról mesélt, hogy 2006 nyarán felment Rózsa-Flores VI. kerületi, Eötvös utcai lakásba, hogy beszélgessenek. Rózsa-Flores pár percre magára hagyta Szabót, mert a kaputelefon csengése miatt az ajtóhoz rohant. Ekkor Szabó – állítása szerint – arra lett figyelmes, hogy a lakás másik szobájában „Gyurcsány Ferenc kiabál felvételről. A k...a országozáson ledöbbenek, de hallgatózni nem akarok”  mondta. Szabó állítólag két férfit és egy nőt látott Rózsa-Flores lakásában.

A hetilap kérdésére azt felelte: mind a hárman szocialista politikusok voltak, keresztnevük pedig Katalin, Imre és Ferenc. Az állítólagos koronatanú a politikusok vezetéknevét nem árulta el. Amikor beszámolt a történtekről Gyurcsány Ferencnek, a volt miniszterelnök úgy reagált: „Köszönöm, a történeted nagyfokú azonosságot mutat azzal, ami az én fejemben van” – számolt be az eseményekről Szabó Bálint a Heti Válasznak 2013-ban adott interjúban.

Kapcsolódó

Egyre gyanúsabb a Heti Válasz őszödi "koronatanúja"

Egyre gyanúsabb a Heti Válasz "koronatanúja", aki Rózsa-Flores megölésére is célozgatott.

Fordulat

Szabó a nyugat.hu kérdésére még 2003-ban egyébként épp a Tóth Csabával való személyes megismerkedésével indokolta a gyors pártváltást. 2005 elején, egy televíziós interjúban viszont Szabó már azt állította, hogy már a 2002-es országgyűlési választások idején Medgyessy Péter kampányát segítette. Szabó az ATV-ben azt mondta, hogy a Fidesszel szembeni „antipátiája” azért alakult ki, mert a miniszterelnök-jelölt számára nem engedélyeztek egy egyetemi előadást, amelyet ő szervezett.

Szabó 2012-ben tűnt fel újra a pártpolitikában, amikor a Demokratikus Koalíció szegedi szóvivője lett. Ezt követően érdekvédőnek állt, és 2013-ban ő fogta össze azokat az alvállalkozókat, akik a Szeviép ellen tüntettek a ki nem fizetett kintlévőségeik miatt. Szabó Bálint a Délmagyar beszámolója szerint 2014-ben bukkant fel újra a Fidesz környékén, amikor Orbán Viktor letette a lézeres kutatóközpont, az ELI-ALPS alapkövét Szegeden. Szabó Bálint vezetésével akkor már hetek óta tiltakoztak a Cserepes sori kereskedők az önkormányzat bérletidíj-emelése ellen.

Állítólag bement a polgármesteri irodába, ahol megragadta az ott dolgozó egyik női alkalmazottat, majd meglökte. Akkor garázdaság gyanúja miatt indult ellene eljárás.

De voltak meglepő performanszai az elmúlt években is. 2020 tavaszán keresztbe állt kocsijával az egyik szegedi kereszteződésben, hogy a járvány elleni védekezés érdekében leállítsa a helyi tömegközlekedést. 2019-ben a Szeviép-ügy kapcsán jogerősen pert vesztett Botka László polgármesterrel szemben, és egymillió forintos sérelemdíjat is fizetnie kellett. 

Kapcsolódó

Gyurcsányék tudtak a Heti Válasz őszödi sztorijáról

Ha nem áll elő bizonyítékokkal, etikai eljárás indul Szabó Bálint ellen. Valószínűleg kizárják a pártból.