Az Orbán-kormány magára hagyta őket, szakadék szélére kerültek a magánállatkertek

2021.02.17. 11:01

A november 11. óta érvényben lévő korlátozó intézkedések miatt magánállatkertek is hónapok óta zárva tartanak. A felsőlajosi MagánZoo állatkert tulajdonosa, Tóth Tibor szerint, ha márciusra nem oldják fel az korlátozásokat vagy addig nem lép be

egy Kádár János-féle támogató

a képbe, akkor végleg lehúzhatják a rolót. 

Tóth Tibor és családja a Bács-Kiskun megyei baon.hu portálnak adott interjúban elmondta, hogy nyáron hiába nyitott ki az állatkert, szinte az összes munkaszüneti napon, amikor nagyobb tömeg érkezhetett volna az állatkertbe, zárva tartottak. Ha nem kapnak segítséget  vagy nem nyithatnak ki húsvétig, a 25. jubileumi ünnepükre végleg lehúzzák a rolót.

A jelenleg az utolsó tartalékaikat élik fel, magánállatkertként pedig állami támogatást nem kaphatnak.

A 10 dolgozó bérét, az állatok ellátását és a rezsit is az egyre fogyó tartalékaikból kell fedezniük. A lapnak a tulajdonos elmondta, hogyha nem kapnak segítséget vagy nem lesz jegybevétel, akkor az állatokat és magukat sem tudják ellátni. A zárás óta új eszközökbe sem tudnak befektetni vagy a meglévőket megjavítani. 

42

Az első bezárást követően a közösségi összefogás megmentette őket, most pedig minden nap arról álmodik,

egyszer majd besétál valaki azon a kapun, és segíteni fog, ahogy korábban Kádár János tette a veszprémi állatkertben.

A korlátozó intézkedésekkel nem akarnak szembe menni, a fél éves bezárást és a milliós büntetést már végképp nem élnék túl. A bezárásra is számítanak, elmondásuk szerint 40-45 állatkert szerepel a listájukon, ahova az állatok ingyen kerülhetnének.