Gulyás Gergely: Kósa Lajos nem elkövetője, hanem sértettje egy bűnügynek

2021.02.18. 19:10

Meddig maradhat magas rangú fideszes politikus Kósa Lajos, aki a csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriától elfogadta ajándékba egy francia bank részvényeinek negyedét, és mikor tájékoztatta az ügyről a pártot? – kérdezte a hvg.hu a Miniszterelnökséget vezető minisztert egy átadón. Gulyás Gergely azt válaszolta: nem szeretne részletekbe bocsátkozni, mert az előző választási kampányban már téma volt az ügy, de Kósa Lajos egyéni mandátummal rendelkezik, a debreceni választók szavaztak rá úgy, hogy az ügy minden részlete ismert volt. 

Ennek a bűncselekménynek ő sértettje, tehát sértettként kell rá gondolni, nem pedig elkövetőként

– mutatott rá a miniszter.

A csengeri örökösnő, Sz. Gáborné megpróbálta elhitetni a volt debreceni polgármesterrel, Kósa Lajossal, hogy mesés örökség jogosultja, ugyanis több ajándékozási szerződést is kötött vele 2016 januárjában. A politikus menő nyugati bankár lehetett volna, miután övé lett volna az egyik legnagyobb francia pénzintézet, a Credit Industrial et Commercial Bank (CIC AG) 24,09 százaléka. Ebből azonban semmi sem volt igaz.

Kapcsolódó

A leggazdagabb magyarrá tette volna Kósa Lajost a csengeri örökösnő

Felajánlott a politikusnak francia bankot és svájci repülőcéget is.