Bordélyházként működő illegális kártyabarlangra csaptak le a rendőrök Miskolcon

2021.02.19. 16:54

Illegális kártyaparti közben, saját lakásán fogta el a rendőrség a miskolci bordélyház üzemeltetőjét, akivel együtt még tizenöt ember állítottak elő. A prostituáltak a csak keresztnevén ismerő férfitól egy-egy szobát béreltek, ahol az illegális szolgáltatást lebonyolították. 

A police.hu közlése szerint a február 16-án folytatott ellenőrzés egy összehangolt akció része volt. A miskolci ingatlanban a rendőrök három nőt igazoltattak, akik elmondták, hogy egy-egy szobát bérelnek, ahol prostitúciós tevékenységet folytatnak. A szobákat egy általuk csak a keresztnevén ismert férfitól bérlik. A nyomozók azonosították, majd bejelentett lakcímén az esti órákban megjelentek elfogni a férfit, ahol éppen egy illegális kártyaparti zajlott. A lakásban megtartott szemle során a rendőrök a tiltott szerencsejáték lebonyolításához szükséges

bankjegyszámoló-gépet, illetve kábítószergyanús anyagokat is lefoglaltak.

A pókerparti helyszínéről összesen tizenöt embert állítottak elő. Az elszámoltatás során tizenkét főt tanúként, míg két férfit és egy nőt gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. Egy 27 éves nőt és egy 25 éves férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök. - írja a portál.

Az eljárás során a nyomozók egy 28 éves férfit őrizetbe is vettek, őt prostitúció elősegítése bűntett, kábítószer birtoklása vétség, valamint tiltott szerencsejáték szervezése bűntett elkövetésével gyanúsítják, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság 2021. február 19-én elrendelt.

A büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya folytatja, azonban az összehangolt akció és az elfogások során a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói és a Bükk Bevetési Alosztály munkatársai is közreműködtek.