Hatezer milliárdos vasútfejlesztés jön Magyarországon

2021.02.19. 15:52

A következő tíz évben a magyar vasúti gördülőállomány fejlesztésére mintegy 2000, a közlekedési infrastruktúrára pedig hozzávetőleg 4000 milliárd forintot szán a kormány – közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen, a Metrans vasúti-közúti konténertermináljának bejelentése kapcsán.

Palkovics László a német tulajdonú logisztikai cég 15,7 milliárd forint értékű zalaegerszegi beruházásával összefüggésben beszélt arról, hogy

az Európai Unió elvárása szerint 2030-ig 30 százalékkal kell növelni, 2050-ig pedig a jelenleginek a duplájára kell bővíteni a vasúti árufuvarozást.

Ennek a célnak is megfelelve Magyarországon összesen mintegy 6000 milliárd forint értékű vasúti beruházást tervez a kormány. Ezzel nemcsak versenyképes, kényelmes és biztonságos vasúti infrastruktúrája lesz Magyarországnak, de előmozdítja a vasúthoz kapcsolódó ipari fejlesztéseket is – fogalmazott a miniszter.