Orbán Viktorhoz fordultak a tarvágás miatt

tarvagas
2021.02.19. 15:51

Petíciót indítottak helyi civilek a rákospalotai Szilas-tó – más néven Nevesincs-tó – és vidékének megmentésére, ugyanis a környék lokálpatrióta természetvédőinek meggyőződése, hogy széles körű összefogással annak ellenére meg lehetne még menteni a rákospalotai turjánvidék erdeit, hogy a helyszínen tavaly ősz óta tarvágással irtják az erdőt. (A régies turján szavunk nádast, pusztát jelent – a szerk.)

A civil összefogással alakult természetvédő mozgalmat Steimetz Alex és Merk Péter XV. kerületi lakosok verbuválták, és az Indexnek is ők tárták fel, milyen ökológiai veszélybe került az észak-pesti régió egykor kiterjedt turjánvidékének egyik utolsó szigete, az M3 autópályától néhány száz méterre fekvő 22 hektáros terület. 

Megtudtuk, hogy a sekély vizű Szilas-tó a hatalmas kiterjedésű Pesti-síkság egyik utolsó vizes élőhelye, amelynek megmaradása a csodával határos. A Szilas-tó és környéke természetvédelmi területén a nedves és száraz élőhelyek változatos növény- és állatvilágnak ad otthont. Még a budapestiek közül is kevesen tudják, de olyan egyedülálló láp található a főváros szélén, amely országosan is kiemelkedő értéket képvisel.

Ebben a hajdani Duna-ágban például a mocsári halak közül a széles kárász és a réti csík legtisztább genetikai állományai maradtak fenn, de sok más védett és fokozottan védett állat- és növényfaj is otthonra talált ezen az egyedülálló élethelyen. Ráadásul a vidék az Ökológiai Hálózat magterülete, ahol Budapest egyetlen megmaradt vízimalma, a Liva malom található, aminek múltjáról keretes írásunkban olvashatnak. 

A rákospalotai Liva-malom

A névadó Liva József egykori malomtulajdonos a XIX. század végén a Ganz-gyárban dolgozott, és malomipari berendezések felszerelésével foglalatoskodott. Sokat járta az országot, hogy a Ganztól megrendelt alkatrészeket a helyszínen szerelje össze, és a malmokat beüzemelje. A Felvidéken és Erdélyben is van több malom, amelyeknek a gépeit ő szerelte össze. Liva József 1896-ban vette bérbe a malmot, majd néhány évet még utazgatott, míg végül 1903-ban megvásárolta az épületet a hozzá tartozó földterülettel, és letelepedett Rákospalotán. A Liva család kiterjedt üzletágat épített a patak vizének felhasználására. Ők hozták létre például a malom mellett Rákospalota első és egyben utolsó strandfürdőjét, télen a befagyott vízből jeget vágtak, elvermelték, nyáron pedig a vendéglősöknek értékesítették jó pénzért. Az 1952-ig üzemelt műemlék épület és a malomkert napjainkban kulturális és turisztikai központ. 

A FELSOROLT TERMÉSZETI ÉRTÉKEK VÉDELME ÉRDEKÉBEN A TURJÁNVIDÉK KIEMELT JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETMEGŐRZÉSI TERÜLET, AHOL MOST ENNEK ELLENÉRE ELHIBÁZOTT HATÓSÁGI DÖNTÉSEK EREDMÉNYEKÉNT TARVÁGÁSSAL PUSZTÍTJÁK AZ ERDŐT ÉS A VIZES ÉLŐHELYEKET.

A civilek követelik, hogy a kiadott favágási engedélyt haladéktalanul vonják vissza, és arra kérik a Rákospalotai Önkormányzatot, hogy nyújtson nekik segítséget Rákospalota értékeinek megtartásáért folytatott küzdelmünkben. Ezenkívül a Fővárosi Önkormányzatot is megkeresték, kérve, hogy az lépjen fel a rekreációs szempontból is jelentős, rákospalotai turjánvidék megmentése érdekében. Várják továbbá a parlamenti pártok felszólalását és kiállását is, mert – mint mondják – a magyar állam természetvédelmi okokra hivatkozva kisajátíthatná a területet, amiben egyébként tulajdonrésze van, és kártalaníthatná a többi tulajdonost. 

A rákospalotai civilek a petíciójukat többek közt eljuttatták Áder János köztársasági elnöknek, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek.

A megszólítottak közül eddig Orbán Viktortól kaptak választ. A kormányfő a petíciót átirányította az Agrárminisztériumba és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkárságra, hogy foglalkozzanak az üggyel. 

(Borítókép: A tarvágás eredménye a Szilas-tó természetvédelmi területen. Fotó: Kriska György)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.