Jött, látott és vitt is 250 milliót Iványi Gábor egyházától a NAV

2021.02.22. 21:36

Közel 250 millió forintot emelt le a NAV Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség számlájáról. Erről az Oltalom Karitatív Egyesület Facebook-oldalán, illetve honlapján számoltak be. Azt írták: 

A NAV (meg sem várva azt, hogy az ítéletet kézhez kapjuk, vagy valamennyi jogi fórumon ügyünk végigfusson) a mai napon számlánkra terhelte azt a 246.131.000 forintos hátralékot, mely az egyes intézményeink bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti.

Hozzátették: ebből 90 millió forintot késedelmi büntetésként róttak ki. 

Felhívták továbbá a figyelmet arra is, hogy a tőlük elvett pénzből nem az egyházuk hitéleti tevékenységét finanszírozzák, hanem a szegényeket próbálják segíteni.

Kifejtették továbbá, hogy amennyiben a NAV nem ad nekik haladékot a fizetésre, akkor márciusban nem tudnak bért fizetni, és

mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottainkról, intézményeinkről nem is beszélve.

Ennek fényében arra kérték hazai és nemzetközi támogatóikat, hogy lehetőségeik szerint próbálják meg segíteni őket.