Elemér
0 °C
10 °C

Nem pakolja át a zsebeket a kormány

2021.02.22. 16:21 Módosítva: 2021.02.22. 16:41

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) a vendéglátással foglalkozó kis- és közepes vállalkozások támogatását kérte számon a kormányon az interpellációk között hétfőn az Országgyűlésben.

Elmondta: a Covid-2021 ellenzéki vizsgálóbizottság ülésén Csörgics Mátyás, az Éjszakai Városért Egyesület alelnöke többek között a bértámogatás 50-ről 70 százalékra emelését, a rezsiköltségekkel kapcsolatos moratóriumot,a SZÉP-kártya „zsebei” közötti átcsoportosítás lehetőségének megteremtését és az 5 százalékos éttermi áfa megtartását javasolta. Mit venne át a kormány ezekből a javaslatokból? – tette fel a kérdést.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára válaszában rámutatott: a képviselő által említett szervezet nem egy valódi vizsgálóbizottság, hanem pusztán „baloldali haszonlesés”. Arra szólította fel a képviselőt, hogy ne újabb, nem létező bizottságok ügyeiben interpelláljon, hanem foglalkozzon azzal, hogy a „kamuvideós” Korózs Lajos még mindig az egészségügyért felelős bizottság elnöke lehet.

Úgy értékelt: az ellenzék kizárólag politikai cirkuszt akar csinálni, erről szól ez a bizottság is, miközben akadályozza a védekezést, kamuhíreket gyárt, támadja a védekezés vezetőit, oltáselleneségével pedig elbizonytalanítja az embereket. „Ha önökön múlna, akkor nem lenne bértámogatás, és bérleti díj elengedés sem, mert jó előre kijelentették, hogy nem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot” – hangsúlyozta.

A SZÉP-kártyákkal kapcsolatban jelezte: idén még nagyobb szükség van arra, hogy a nehéz helyzetbe került szálláshelyszolgáltatók forgalmát élénkítsék, így a kormány továbbra is azt a szabályozást tartja helyesnek, hogy azokon a füleken lehessen felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat, ahova a munkavállalók kérték. Kocsis-Cake Olivio nem fogadta el a választ.