Virág József: akinek van lehetősége, beoltatja magát

2021.02.25. 15:04 Módosítva: 2021.03.05. 17:01

Az oltásra jogosultak döntő többsége megjelenik a Szent Margit Kórházban lévő oltóponton – mondta az intézmény orvosigazgatója csütörtökön a közmédiának.

Dr. Virág József az oltás menetéről azt közölte, az előzetes regisztráció alapján a fővárosi és a Pest Megyei Kormányhivatal a háziorvosokon keresztül „delegálja” az embereket a Szent Margit Kórházba.

Hozzátette, a háziorvosok végzik el az előzetes vizsgálatokat és a szűrést, illetve ők tájékoztatják a pácienseket például az oltóanyagról. Végül pedig szintén a háziorvosok irányítják az embereket a megfelelő oltópontra – mondta.

Ha valakit a háziorvos „kiszűr”, például valamilyen társbetegség miatt, akkor delegálhatnak helyette más valakit – tette hozzá. 

Kitért arra is, hogy a kórházban a lakosok mellett az egészségügyi dolgozókat is oltják, emellett külső helyszíneken, mint például szakrendelőkben vagy szociális intézményekben is zajlik a védőoltások beadása. 

Dr. Virág József hangsúlyozta, a főszabály alapján vakcina nem mehet kárba,

így minden oltóanyagot felhasználnak.

A közmédiának a helyszínen megszólalt egy, az oltáson frissen átesett csobánkai nő, aki arról számolt be, hogy a kormányzati oldalon való regisztráció után a Pfizer-vakcinát kapta meg. Arra a kérdésre, miért döntött úgy, hogy regisztrál, azt válaszolta:

szeretnék életben maradni.