Szijjártó: márciusban érkezik újabb 500 ezer kínai vakcina

Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán, miután telefonon tárgyalt Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszterrel. Erről Gyulyás Gergely is említést tett a tegnapi KormányInfón. Eddig 550 ezer adag érkezett. 

Szijjártó Péter azt írta: Wang Wentao tavaly óta tölti be a kereskedelmi miniszteri posztot Kínban, és elmondása szerint ő volt az első európai kereskedelemért is felelős miniszter, akivel felvette a kapcsolatot.

Sőt kiemelte, hogy a világjárvány kitörése óta én voltam az első európai külügyminiszter, aki ellátogatott Kínába

– tette hozzá.

A külügyminiszter közölte, miközben a világkereskedelem tavaly több mint 9 százalékkal esett vissza, a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 20 százalékkal növekedett.

Tavaly a legtöbb beruházási értéket kínai vállalatok hozták Magyarországra – emelte ki, hozzátéve, hogy a tavaly augusztusi kínai tárgyalásait követően öt nagy kínai vállalat 105 milliárd forintnyi magyarországi beruházást jelentett be.

A miniszter úgy értékelte, hogy az OTP kínai piacon történő megjelenésével újabb lendületet kaptak a két ország gazdasági kapcsolatai.

Emlékeztetett, tavaly tavasszal légi híd jött létre a két ország között, amelyen több mint 100 millió egészségügyi védekezéshez szükséges eszközt szállítottak Magyarországra.

Európában másodikként, az Európai Unióban elsőként mi tudtunk Kínából oltóanyagot vásárolni

– hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.  Csütörtökön egyébként újabb AstraZeneca és Moderna szállítmány érkezett Magyarországra.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

2 órája