Beismerte a csepeli támadó, hogy az SZFE-maszk miatt szúrta arcon az utast a buszon

2021.02.26. 18:27

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy a XXI. kerületi Szent Imre téren, a buszon csütörtökön 7 óra 40 perckor egy férfi késsel megsebezte egy másik utas arcát. A mentők kórházba vitték a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Kapcsolódó

Videón a csepeli támadás az SZFE-s maszkot viselő nő ellen

Jelenleg is bírósági eljárás folyik Ó. Bencével szemben.

A BRFK a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit néhány órán belül azonosították, Ó. Bence ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A rendőröknek nyolc órán belül sikerült elfogniuk a 37 éves férfit, akit közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására.

A közlemény szerint a férfi részben beismerő vallomást tett. A kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy a nő olyan jelképet ábrázoló maszkot viselt, amivel nem szimpatizál.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport