Négyféle drogot mutattak ki az újpesti késelő szervezetében

2021.03.02. 16:21 Módosítva: 2021.03.02. 16:21

Négyféle kábítószer volt annak a férfinak a szervezetében, aki Újpesten megkéselt egy rendőrt tavaly decemberben – írja a Telex.

A Központi Nyomozó Főügyészség tegnap közölte: megállapították, hogy jogosan használta fegyverét a rendőr, aki tavaly decemberben Újpesten lelőtt egy késelőt.

Most az is kiderült, hogy az elkövető szervezetében a boncolás által összesen négyféle kábítószer – MDMA, amfetamin, metamfetamin és mefedron – jelenlétét mutatták ki. Az is kiderült továbbá, hogy as férfi nem lakott vagy dolgozott annak a kassai utcai lakóháznak a környékén, ahol az eset történt.

A beszámolók szerint reggel fél hét körül jutott be az épületbe és az ötödik emeletre ment,

onnan pedig már négykézláb mászott fel a hatodikra, miközben folyamatosan az üvegkorlátot verte

Itt állítólag az egyik lakás ajtaját „hanyatt fekve, két lábbal” kezdte rugdosni. Eközben a lakásban élő férfi „teljes testével tartotta az ajtófélfát”, attól félve, hogy az kiszakad a helyéről és a férfi bejut a lakásba. 

Az elkövető ezt végül abbahagyta és a  két lakás közötti fal elé ült. A tanúk szerint többek közt nyávogó hangot adott ki – a kutyaugatásra reagálva – illetve hörgött, majd ismét megindult az egyik lakás felé.

Eközben viszont kiérkeztek a rendőrök, akiket több lakó is értesített a történekről. Ők meg akarták bilincselni az elkövetőt, az intézkedés közben azonban a férfi rájuk támadt és súlyos sérüléseket okozott az egyik rendőrnek.

A támadóra a másik rendőr összesen 11 lövést adott le,

ezek közül 9 talált is, de csak az utolsó kettő, mellkasra érkező lövést tudta megfékezni őt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport