Egy képviselő azt kívánta, hogy Orbán Viktort ebolával oltsák be

2021.03.03. 06:01 Módosítva: 2021.03.03. 08:26

Hüse János, Balmazújváros önkormányzati képviselője a miniszterelnök beoltásáról szóló Facebook-poszt alá kommentelt.

Debreciner szerint a férfi azt írta Orbán Viktor posztja alá, hogy

Reméli, ebolával oltották be a miniszterelnököt. 

Hüse János – aki egyébként civilben mentőápolóként dolgozik – azóta törölte a kommentet, és a Debrecinernek elismerte, hogy hibázott. Hozzátette: „az elmúlt időszakban az egészségügyben igen sok feszültség keletkezett”, és a helyzetet még tetézte az, hogy a kormány most jelentősen átalakította az egészségügyet.

Eközben a frontvonalban dolgozók megbecsülése enyhén fogalmazva sem méltányos, míg a honatyák tiszteletdíjai pedig növekednek. Szörnyű látni azt, hogy a lakosság hónapok óta csak vegetál, vállalkozások, emberi életek, családok mennek tönkre

– írta a képviselő, hozzátéve: „a tehetetlen düh és elkeseredettség eredményezte ezt a meggondolatlan kommentet”, amelyet aztán lehiggadása után törölt.

Mindenki hibázhat, és inkább százszor hibázzak a Facebookon, mint egyszer a munkám során

– írta, emellett azt is hangsúlyozta, hogy „nem mint önkormányzati képviselő, hanem mint egyszerű, dühös és elkeseredett ember” jegyezte a hozzászólást.

A történtekért vállalom a felelősséget. Továbbra is szolgálom a lakosságot mentősként és képviselőként egyaránt

– zárta nyilatkozatát. 

Tiba István, a balmazújvárosi választókerület fideszes országgyűlési képviselője a Facebookon posztolt videójában lemondásra szólította fel az önkormányzati képviselőt.