Elvitte a vendéglátós pénzét a Fővárosi Önkormányzat

2021.03.03. 14:53
A városházi ellenzék szerint a tavaly be nem fizetett iparűzési adóelőlegre tette rá a kezét a helyhatóság.

Több mint másfél millió forintot vont le a Fővárosi Önkormányzat a Király 100 Gastro Corner vendéglátóhely kontójáról, miután végre megérkezett az addig üres számlájukra a korábban megítélt kormányzati bértámogatás. (Ismeretes, hogy az ígéret ellenére hosszú hónapokig nem kapta meg számos munkáltató az említett pénzbeni segítséget.) 

A fővárosi Fidesz-KDNP frakció közleményében – némileg felnagyítva az esetet – azt kéri Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy azonnal állítsa le az inkasszót, és "ne adja meg a kegyelemdöfést ezeknek a cégeknek" a már beszedett összegeket pedig haladéktalanul fizesse vissza.

A cégeknek 2020 őszén kellett befizetniük a 2019-es évi forgalmuk alapján kiszámított adóelőleget. A válsághelyzetre tekintettel azonban látható volt, hogy a KKV-k idei évi bevétele jó, ha egyharmada lesz az adóelőleg kiszámításának alapját képező 2019-esnek, így többen kérték annak realitásokhoz igazítását.

Kovács László a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az Indexnek az egyetlen konkrét esetről beszámolva azt mondta, hogy bár a cég tulajdonosa kifejezetten igényelte, hogy a Fővárosi Önkormányzat mérsékelje a befizetendő összeget, kérelme – feltehetően a bürokrácia útvesztőiben valahol elsikkadt.

Az adótitokra tekintettel nincs és nem is lehet tudomása Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnek az ügyről, de azt elmondta, hogy a fővárosnak nincs mérlegelési jogköre arra, hogy a válság miatt automatikusan gyakorolja  a kis- és középvállalkozások érdekében a segítő könnyítést. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a vállalkozások a főkönyvi kivonatuk másolatának becsatolásával kérhették (és tavaly, a tavaly előttihez képest 75 százalékkal többen kérték is) az adóelőleg mérséklést. Szavai szerint az inkasszózás előtt mindig küldenek az érintetteknek egy felszólítást és még ekkor is van lehetőség arra, hogy az adózó fizetési könnyítést, vagy fizetési halasztást kérjen.

Az összes budapesti vállalkozás esetében 2019 első két hónapjában 5204 inkasszózás történt, 2020-ban 4687, 2021-ben pedig csak 2632. A csökkenés oka a halasztás vagy részletfizetések iránti kérelem. 

A Fővárosi Önkormányzat a vendéglátósokat más eszközökkel is segíti, például december 31-éig a tulajdonában álló helyiségek bérleti díját érintő maximális (90 százalékos) kedvezmény megadásával vagy a közterület-használati mentesség biztosításával.