Andrea, Ilma
4 °C
12 °C

Különleges védelmet kapnak a mangalicák

2021.03.03. 13:27

Különleges biztonsági intézkedésekkel igyekeznek megvédeni a tenyésztők a magyar mangalicákat az afrikai sertéspestistől – írja az Euronews. A portál emlékeztetett arra, hogy az 1990-es években a mangalica egyszer már majdnem kihalt – akkor összesen 150 darab maradt belőle –, és most ismét veszélybe kerülhet az Afrikából érkező sertéspestis miatt. 

Szerencsére a legutóbbi alkalom óta sikerült ismét növelni az egyedek számát, és most 7000 koca van belőlük, de így sem árt az óvatosság.

Épp ezért a mangalicatenyésztők új egészségügyi szabályokat vezettek be.

Többek közt dupla kerítéssel vették körbe az állatokat, megtiltották a gazdaságok turisztikai célú látogatását,

valamint előírták, hogy mindenkinek védőruhában, fertőtlenítés után szabad csak megközelítenie a mangalicákat.

Az óvintézkedésekre azért is volt szükség, mert korábban már le kellett már vágni 1200 állatot amiatt, hogy az adott környéken fertőzött egyedet találtak.