Leó, Szaniszló
5 °C
17 °C

Molnár Antal: A Magyarságkutató Intézetet támogatni olyan, mintha a vírustagadókat finanszíroznák

2021.03.03. 10:16

Az, hogy a kormány a Magyarságkutató Intézetet támogatja, olyan, mintha vírustagadókat támogatnának – nyilatkozta nemrég Molnár Antal, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója.

A történész – akit nemrég a Pápai Történettudományi Bizottságba neveztek ki – most a Válasz Online-nak adott interjút.

A tudós kinevezéséről elmondta, hogy azt vélhetően elsősorban a bizottság kezdeményezte a pápa részére. Hozzátette: véleménye szerint az, hogy a bizottságnak most már magyar tagja is lesz, a hazai történettudományi külföldi reprezentációja szempontjából is nagy jelentőséggel bír. 

Legfontosabb missziónk nem pusztán a magyar történelem megismertetése, hátunkon kell vinni az egész régió történetét

– részletezte, hozzátéve: a közös múltat, az összefüggéseket és ezáltal a jelenbeli konfliktusok múltbéli gyökereit kell bemutatni elsősorban. 

A hazai viszonyokra kitérve ugyanakkor elmondta, hogy aggasztónak tartja a Magyarságkutató Intézet térnyerését.

A nevezett intézet létrejötte óta hallgatjuk, hogy micsoda megcsontosodott, szunyókáló csapat vagyunk, amely féltékeny az új eredményeket hozó új szereplőkre

– vázolta arról beszélve, hogy miként tekint a Magyarságkutató Intézet az akadémikusokra.

A „házmester-történészkedésről” beszélve – amely azáltal került szóba, hogy a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Horváth-Lugossy Gábor korábban társasházkezelő céget vezetett – elmondta: elsősorban az a problémájuk, hogy a Magyarságkutató Intézet úgy állítja be a dolgokat, mintha bárki lehetne történész és a történelem nem tudomány lenne. 

Az a nyíltan hangoztatott álláspont a probléma, amely szerint a történelem nem tudomány, csupán vélemények halmaza. Mindenki azt fogad el belőle, amit jónak lát, s egy házmester álláspontja éppen annyit számít, mint egy tudósé

– vázolta.

Hozzátette: az, hogy a kormány egy olyan intézetet pénzel, ami ilyen tanokat terjeszt,

olyan, mintha a vírustagadókat támogatná az állam.

Bár ezt követően gyorsan hozzáfűzte, hogy Gődény Györgynek legalább patikusi végzettsége van, miközben a Magyarságkutató Intézet főigazgatója semmilyen történettudományi képzést nem végzett el.

Molnár Antal emellett arról is beszélt, hogy véleménye szerint azért a pozsonyi csatát illetően robbant ki emlékezetpolitikai háború manapság, mert erről az eseményről nagyon kevés hiteles információnk van, és emiatt könnyebb félremagyarázni azt.

Egy régi csata esetében svungosabb dolog leegyszerűsített tételmondattal indulatokat kiváltani az átlagműveltségű férfilakosságnál, mint bonyolult etnikai-demográfiai kérdések kapcsán. Az egyszerű hazugság mindig vonzóbb az összetett igazságnál

– fejtette ki.