Szöllősi Györggyel egészült ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség vezetése

2021.03.03. 16:30

Tisztújítást tartott a Magyar Nemzeti Médiaszövetség – derül ki a szervezet honlapján olvasható közleményből. A jobbára a közmédia és a Mediaworks munkatársaiból álló szövetség elnökségét továbbra is a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás vezeti, őt és az eddigi elnökség többi tagját újraválasztva, Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője is csatlakozott hozzájuk.

Mint írták, a szervezet vezérkara változatlan összetételben folytatja:

dr. Mayer Erika alelnökként, Gazsó L. Ferenc ismételten elnökségi tagként dolgozik tovább. A médiaszövetség munkájának törvényessége fölött dr. Danyi Richárd elnök, valamint Pásztor Zoltán és Regös Zoltán tagok révén felügyelőbizottság őrködik. A szervezet munkáját Cserháti Ágnes elnöksége, valamint Zelei Miklós és dr. Kakuk L. Tamás tagsága mellett etikai bizottság is segíti.

A közgyűlésen elhangzottak tanúsága szerint a Magyar Nemzeti Médiaszövetség nagyban támaszkodni kíván az új elnökségi tag, a Magyar Sportújságírók Szövetségét (MSÚSZ) vezető Szöllősi György elképzeléseire, egyben „mintaként tekint az MSÚSZ által a médiaszakmában végzett érdekvédelmi munkára, valamint szakmai elismerési formákra”.

Mint közölték, az elnök, Toót-Holló Tamás a gazdaság hamarosan esedékes újraindításához kapcsolta a MNMSZ munkájának erőteljesebb újraindítását.

Célkitűzéseik között említették továbbá, hogy „készek rendszeresen megnyilvánulni a médiapolitika kérdéseiben, s azonnal reagálni kívánnak a magyarországi médiaállapotokkal szemben megfogalmazott minden tendenciózus vádra”.

Az MNMSZ tagsága egybehangzóan szavazta meg az új elnökséget és a deklarált stratégiai céljaikat.